2012.06.26. 05:19
Zaj - Mi fér bele és mi nem?
Székesfehérvár - Idén is számos nagyszabású rendezvényre számíthatunk a nyáron, amely a látogatóknak kikapcsolódást, a közelben élőknek pedig a tolerancia gyakorlását jelentheti...
A Harmonia Albensis templomi koncertjei és a Református Egyházi Napok június végétől, Fezen augusztus elején, Történelmi Kavalkád a belvárosban az augusztusi hétvégéken, Királyi Napok, a Magyarországi Borrendek felvonulása szintén augusztusban, Börgöndi Repülőnap és Lecsófőző Vigasság szeptemberben - csak néhány azok közül a nagyobb rendezvények közül, amelyekre már most készülnek a szervezők, az önkormányzat és természetesen a leendő látogatók is. Az események környékén élők számára azonban megeshet, hogy toleranciát igényel a programokkal járó felhajtás. De a turizmus fellendítése miatt mindenképpen érdemes türelmesnek lenni.
Talán ez lehetett az egyik oka annak is, hogy áprilisban a hasonló rendezvényekkel kapcsolatos rendeletet is felülvizsgálta és átírta a megyeszékhely önkormányzata. Közterületen a napi 1 órát nem meghaladó rendezvényeket 15 nappal korábban kell bejelenteni, a hosszabb ideig tartókat pedig 60 nappal előbb. Ez utóbbi korábban 30 napos határidő volt, ám ha valaki véletlenül nem tud erről a határidőről, az önkormányzat akkor is igyekszik segíteni - mondta el kérdésünkre Kálmán Lilla, a környezetvédelmi iroda vezetője. Az önkormányzati rendezvényekre persze nem vonatkozik a bejelentési kötelezettség, nem is lenne sok értelme, a magán-kezdeményezésekre viszont annál inkább: ekkor a polgármester írásos igazolásával, illetve zajkibocsátási engedély birtokában lehet a rendezvényt megtartani.
A lakókat persze az érdekli inkább, törvény szerint mikor van joguk a teljes nyugalomhoz, amelyet az önkormányzat zajrendelete szabályoz. A labdarúgó Európa-bajnokság idején a zajongás kérdése különösen érdekes, hiszen sok vendéglátóhely, sátras, teraszos kitelepülés csalogatja rádió- és tévéközvetítésekkel a vendégeket. Itt munkanapokon a reggel 7-től éjfélig tartó, hétvégén pedig a 8-tól éjfélig tartó hangos szurkolás a megengedett ami megfelelőnek tűnik, tekintve például a vasárnapi angol-olasz mérkőzést, amely éjfél előtt fél órával ért véget, így még volt egy kis idő a helyzetek kibeszélésére is... Azok a kitelepülések pedig, amelyek hangosítóberendezéseket is alkalmaznak, este 22 óráig használhatják a technikát.
Jelenleg egyébként hatvan vendéglátóhelyet vizsgál a város zajrendelet betartása szempontjából - tette hozzá az irodavezető, aki szerint az ellenőrzések közel másfél hónap múlva zárulnak le. Az utcazenészek működése szintén nyári kérdés, többen meg is jelennek a szebb napokon a város központjában.
- Volt olyan érdeklődőnk idén, aki, mielőtt kiment zenélni, bejött az önkormányzathoz, s megkérdezte, milyen feltételekkel gitározhat az utcán. Nos, elárultuk neki: nem zenélhet este 22 és reggel 6 óra között, valamint közhivataloktól, temetőktől és templomoktól 60 méterre munkanapokon 8 és 16 óra között. Egyébként nincs bejelentési kötelezettsége - tudatta Kálmán Lilla.
A zajterhelésre vonatkozó határértékek:
- Gazdasági terület nappal: 60, éjjel 50 decibel.
- Kisvárosias, kertvárosias területek, oktatási intézmények, temetők, parkok környékén: nappal 50, éjjel 40 decibel
- Egészségügyi intézményeknél: nappal 45, éjjel 35 decibel
(A zajkibocsátás a hangosító berendezés hangját jelenti, a zajterhelés pedig a legelső védendő épület homlokzata előtt mért érték.)