Hírek

2012.07.25. 06:21

Jöhetnek a "kilós" tojások

Budapest - A Nemzetgazdasági Minisztérium napokban megjelent rendelete szerint a tojás árát augusztustól kilogrammonként is fel kell majd tüntetni a boltokban. Kiderül: olcsóbb-e a kicsi?

Fejér Megyei Hírlap

A Magyar Közlöny legújabb számában megjelent jogszabály szerint az üzletekben a tojásoknál a darabonkénti ár mellett fel kell tüntetni a tojás kilogrammjára számított legmagasabb egységárat is.  Az egységár kiszámításához figyelembe kell venni az S-től XL-ig méretezett tojások előírt minimális súlyát is. A rendelet nem vonatkozik a helyi piacokon értékesített tojásokra, melyek olyan gazdaságból származnak, ahol legfeljebb 50 tojótyúkot tartanak.


A változásért - mint korábban már megírtuk - a Baromfi Termék Tanács lobbizott. Érvelésük szerint azért, hogy így fogják vissza az ügyeskedő kereskedőket. A hatályos jogszabályok szerint ma a csomagoláson kötelező jelezni a tojás méretét. Az S a kicsi, az M a közepes, az L a nagy, az XL a nagyon nagy méretet jelöli. Fel kell tüntetni azt is, hogy a tojás tömegére vetítve ez minek felel meg. Az S az 53 grammnál kisebb, az M az 53-63 grammos, az L a 63-73 grammos, az XL a73 grammnál nagyobb tojásot jelöli.

 A Baromfi Termék Tanács még áprilisban kezdeményezte a jogszabály-módosítást. A BTT állásfoglalása szerint a módosítás a fogyasztók jobb tájékoztatását célozza. A tanács szerint így a vevők könnyebben ki tudják számolni, mely termék vásárlásával járnak jobban,  a fogyasztók el tudják dönteni: jobban járnak-e, ha egy kilogramm kisméretű tojást vásárolnak, mintha egy kilogramm közepes vagy nagyméretűt vennének.

A szakmaközi szervezet szerint sok bolt  az S-es tojásokkal igyekszik becsalogatni a vásárlókat. Az olcsó, de kicsi tojásokkal nem is járnak jól a vásárlók sem - mondta Kálmán Vendel kereskedő, aki szerint darabár szerint ugyan a legkisebbek a legolcsóbbak, a kilónkénti ár szerint viszont akár 35-40 százalékkal drágábbak nagyobb társaiknál.
Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai alapján az év elejétől húsvétig a tojás termelői és fogyasztói ára is folyamatosan emelkedett, előbbi a 13., utóbbi 14-15. héten ért a csúcsra, március legvégén, április elején egy tojás ára körülbelül a kétszerese volt az egy évvel korábbi árnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!