Hírek

2012.07.12. 14:22

Mikortól működhet a rendőrőrs a Hosszasétatéren?

Székesfehérvár - Április 13-án, azaz három hónapja írtunk arról, hogy a Hosszúsétatér 50-es épület hamarosan a körzeti megbízottaknak ad majd otthont. Az akkori ígéret szerint június 1-jétől.

Zsigó Ferenc

A megyei rendőr-főkapitányság és a fehérvári önkormányzat közös szándéka szerint a fehérvári körzeti megbízottak (kmb-sek) odaköltöztetésével erősödne a környék biztonsága, ami azért is fontos lenne, mert - amint azt Vörös Ferenc, a megyei főkapitányság rendészeti igazgatója áprilisi riportunkban is megfogalmazta - "...tagadhatatlan, hogy a vasútállomás, Homoksor, Hosszúsétatér, Csíkvári út, Széchenyi út által határolt városrész bűnügyileg fertőzöttebb, mint a város más területei."
"A környéken elszaporodtak az utóbbi években a bolti lopások, besurranások, a vállalkozók panaszkodnak, már feljelentést sem tesznek, mert  mint mondják , úgyis hiába..."


Csütörtökön rákérdeztünk az akkori ígéretre, miután úgy láttuk, az említett épület még mindig üres.
- Az önkormányzat az általa vállalt minden feltételt teljesítette - mondta el érdeklődésünkre Mészáros Attila, a városrész képviselője. - A rendőrőrs kialakítása céljából megvásárolt épületet tavaly ősszel felújítottuk, és a bútorok beszerzésében is segítettük a rendőrséget.
Arra a kérdésünkre, hogy az áprilisi panaszos által felajánlott 1,5 millió forint értékű irodabútort elfogadták-e, a képviselő elmondta, hogy amikor megkeresték az illetőt, akkor már nem volt aktuális a felajánlása.
- Úgy egyeztünk meg a rendőri vezetőkkel, hogy az idei, mintegy 20 millió forintos támogatási összegből, amit a város juttat a rendőrségnek, kétmilliót fordítanak az őrs bebútorozására - tájékoztatott a részletekről Mészáros Attila, hozzátéve, hogy gyakorta egyeztetnek a témában a rendőrséggel, s ő úgy tudja, hogy az informatikai feladatok megoldása okozza a csúszást.
A főkapitányság szóvivőjétől kapott információk szerint valóban az informatikai infrastruktúra kiépítése késik, az ezzel kapcsolatos engedélyek hiánya miatt. Németh-Kész Mónika elmondta: a bútorok már megvannak, bíznak benne, hogy rövidesen költözhetnek a kmb-sek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!