Hírek

2012.07.13. 17:30

MSZP-s szóvivő járt a móri piacon

Mór - Több más szocialista politikus után Török Zsolt szóvivő és Sass Szabolcs, a párt ifjúsági szervezetének vezetője látogatott el a város heti piacára. Ott válaszoltak lapunk kérdéseire.

B. Kiss László

Török Zsolt, a Magyar Szocialista Párt szóvivője és Sass Szabolcs, a párt ifjúsági tagozatának, a Societasnak az  elnöke   az MSZP városi szervezetének a  meghívására  látogatott el pénteken délelőtt a móri heti piacra.
Milyen az ideális szóvivő? - kérdeztük elsőként Török Zsolttól, aki az elmúlt években egyaránt volt egri önkormányzati képviselő, honatya, bizottsági alelnök és a parlament jegyzője is.



Mindenről tud, mindig igazat mond, könnyű megérteni és az emberekkel is közvetlen kapcsolatot ápol - hangzott a válasz. A jó szóvivő nem lehet érzéketlen,  jó  empatikus készéggel kell rendelkeznie.   Ő maga is sokat jár például a BKV járatain, ami szimpatikus az emberek számára. Mivel már a kilencvenes évek eleje óta azt vallja, hogy a gyengék, az elesettek pártján kell állni, mert az erőseket képviselni nem nagy virtus, könnyen tud azonosulni az MSZP politikájával, amely ugyanezen értékek mentén fogalmazódik meg. A kinevezése óta eltelt két év alatt még nem kellett hazudnia, s reméli, hogy ez a jövőben sem lesz másként  - nyilatkozta lapunknak Török Zsolt. A kormányzati kommunikációról  kérdésünkre  úgy vélekedett, hogy azzal maguk a kormánypárti képviselők sem feltétlenül elégedettek. Egy minapi esetet is elmesélt ennek illusztrálására. Egy fideszes képviselő azzal veregette hátba, hogy "nyomjad a dudát, öcsém, nyomjad!"

A kormányzati szóvivőnek azt elmagyarázni, hogy a megszorítás az nem megszorítás, nem lehet könnyű. Ebben a vonatkozásban Horn Gyula a példaképe, aki 1995-ben, a Bokros csomag bevezetésekor szemébe mert nézni az embereknek, pedig nyilván az nem volt egy vidám dolog  - mondta el Török Zsolt, aki különösen fontosnak ítéli meg a  megyei napilapok véleményformáló szerepét.
 
Sass Szabolcs csaknem három éve vezeti a Societas-t. Lapunk a fiatalok a politika, a közélet iránti közömbösségét firtató kérdésére válaszolva elmondta: a fiatalok egyre inkább a bőrükön érzik a politikát. A felsőoktatás fizetőssé tétele, a pályakezdők elhelyezkedési nehezségei tükröződnek abban is, hogy az idei EFOTT-on, a nagyszabású ifjúsági találkozón naponta harmincan-negyvenen is komolyan  érdeklődtek a szocialista ifjúsági szervezetek standján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!