Utcabál, szelíd sramlival

Magyarországon mindig is népszerű volt a sramlizene, persze hol jobban, hol kevésbé elmagyarosodott stílusban játsszák a zenekarok. Mára, a gépzene korában kevesen maradtak élőzenét játszó együttesek, ezek egyike a Heimattöne Kapelle zenekar, amelynek törzshelyét nehéz meghatározni. Német gyökerűek, mind, az  biztos. A székhely Vértessomló, állították a hétvégi vértesboglári koncert és utcabál alkalmával a tagok, ide való Berendi Nándor alapító, s általában itt tartják a próbákat is. Nándor harmonikán játszik és énekel, csakúgy, mint a vértesboglári Mohl Ferenc, aki trombitál is, s a tarjáni Kindler Róbert, aki klarinétozik a szólózás mellett.
A  felsőgallai Knizner István a tekintélyes tubát fújja, akkor kezdte, mikor még megtartani is alig tudta a hangszert, mert nagyobb volt nála.

A négy férfi -  huszonhat és harminchat év közöttiek - magas színvonalon műveli ezt a műfajt, olyan régi sváb dalokat gyűjtöttek össze, amelyeket elfeledettnek hittek mások. S ami előny: nem magyarosan, hanem igazándiból németesen, azaz svábosan muzsikálnak, s főképpen dalolnak. Férfibáj árad belőlük, a szó legtisztább értelmében, valami (múlt) századfordulós feelinggel,  kicsit ráérős, szelíd mulatozással, többszólamú, lágy tenorsággal, tarjánias dialektusban. Tanult, képzett zenészek, családilag és érzelmileg is elkötelezettek a szívvel-lélekkel őrzött-művelt hagyományhoz. A fellépéskor - most is, mint máskor - sötétkék kötényt kötöttek, mint öregapjuk, dédapjuk, ha végezte a paraszti munkát. A vértesboglári batyusbált Mohl Anna szervezte meg a takaros falu közepére, a vén akácok alá. Sikerrel.