Máig sem hevertük ki a traumát, önszerveződések kellenek

Az előadó több más mellett a magyar kultúra sajátosságait összegezte az utóbbi 150 év tükrében. Kiemelte a dualizmus korát (1867-1918), amikor – ha csak az urbanizációs folyamatok szempontjából vizsgálódunk is – , rengeteg civil szerveződést lehetett számba venni elsősorban az egészségügy, a szociális ügyek és az oktatás területén. Fehérvári és győri példa, hogy annyira törődtek a városokban élők egészségügyi problémáival, hogy az kiterjedt még a családok állataira is. Ezek az erős individualizációs (én-tudatos) folyamatok a Horthy-korszakban folytatódtak, igaz, már némi irányítás mellett.

A nagy törés a második világháború után, 1945-ben következett be, amikor egyetlen törvényrendelettel nagyjából ezerötszáz civil szerveződést szüntettek meg, számoltak fel. Kettétörték a magyar kultúra individualizációs fejlődését, visszakényszerítve az embereket egy kollektivista társadalomba, amit a magyar kultúra már régen túlhaladt. Ennek a folyamatnak mentálhigiénés következményei is voltak: az emberekben megnőtt a szorongás, a nyelvben megjelent a tagadó reakciók sokasága, folyamatosan növekedett az öngyilkosságok száma annyira, hogy ebben a tekintetben a hetvenes- nyolcvanas évekre világelsők lettünk. Nem realizálódtak az önérvényesítési folyamatok, mert a hatalom akart megmondani mindent azzal kapcsolatban, hogy mit tehet a polgár, és mit nem tehet. A magyar kultúra erős önszerveződésének 1956-ra emlékezve is látjuk példáit, amikor ideiglenes forradalmi szervek, politikai pártok és munkástanácsok jöttek létre viszonylag gyorsan, irányítva a szovjetek elleni fellépést.

A forradalom leverése után nem csak politikai, hanem mentálhigiénés szempontból is sötét korszak következett, jellemző volt a szorongás és a bizalomvesztés mindenkivel szemben. Ismét nőtt az öngyilkosságok száma, és szaporodtak a pszichoszomatikus betegségek. Ez az állapot a rendszerváltás után csak nagyon lassan kezdett megváltozni pozitív irányba, a szocializációs folyamatokban érvényesülő gazdasági szempontok lelassították, részben megbénították az egészséges önszerveződési folyamatokat.

Bordás Sándor összegzése szerint a magyar kultúra a történelmi változásokra nagyon érzékeny tanulási (szocializációs) folyamatokkal reagál és reagált. A történelmi háttér azt bizonyítja, hogy erős individualizmuson alapuló társadalom jött létre, amit 1945-ben erőszakos kollektivista szemlélettel kettétörtek, és ezt a traumát a társadalom máig sem heverte ki. Mi a megoldás? Meg kell próbálni megérteni, átértékelni 1945 előtti nagyjaink életművét, s tanulni kell tőlük. Nem pártokra és kormányokra várva, hanem – példájukon keresztül – erős civil szervezeteket létrehozva meg kell találnunk újra önmagunk identitását.