Hírek

2012.09.17. 19:09

Színházi sikerek: a Csárdáskirálynő és a Trió is elismerést hozott

Székesfehérvár - Átadták a Színikritikusok Díját, 15 kategóriában hirdettek győztest összesen 48 jelölt közül. Az idei ünnepséget a Nemzeti Színházban tartották. A Vörösmarty Színház mindkét jelölését díjra váltotta.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

A Színházi Kritikusok Céhe immár 32. alkalommal nyújtotta át az előző színházi évad legkiemelkedőbb teljesítményeit elismerő díjat. A kritikusok legalább évi kilencven premier megtekintése után voksolnak a legjobbakra, s akire a legtöbb szavazat érkezik, az kapja a Színikritikusok Díját.


A tizenöt kategória mindegyikében három-három (vagy szavazategyenlőség esetén több) jelölt verseng. A Vörösmarty Színházat két kategóriában is jelölték: a Mohácsi János rendezte A csárdáskirálynő A legjobb zenés-szórakoztató előadás, míg Lábodi Ádám A legígéretesebb pályakezdő díjáért szállt versenybe. A vasárnap esti, Nemzeti Színházban tartott gálán végre fény derült arra, hogy a 48 jelölt közül kit illet az elismerés. A Vörösmarty Színház mindkét jelölést díjra váltotta: A csárdáskirálynő című előadás rendezője, Mohácsi János, és Edvin megformálója, Lábodi Ádám is átvehette az elismerést!   S ezzel a hétvégi díjesőnek még nincs vége, mert egy nappal korábban, szombaton, a Thália Színházban a fehérvári teátrum Trió című előadásában Johannes Bramst alakító Pál András   a legjobb férfi alakításért járó elismerést  kapta a Vidéki Színházak  Fesztiváljának díjátadóján. A fesztiválon 12 társulat mutatkozott be.    

 A Színikritikusok Díjára visszatérve egy kategóriában már a gála előtt nyilvános volt az eredmény: a színikritikusok második alkalommal adományoztak életműdíjat, ezt idén Senkálszky Endrének, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészének, Európa egyik legidősebb aktív színészének ítélték oda.  A legjobb új magyar dráma  Székely Csaba    Bányavirág című műve lett, a legjobb előadás,  A mi osztályunk a Katona József Színháztól, a rendező Máté Gábor. A  legkiválóbb rendezést Zsótér Sándor  produkálta  (Vágyvillamos, Radnóti Színház).  A legjobb női főszereplő  Kováts Adél  lett, a Radnóti Színház Vágyvillamos című előadásában.   A legjobb férfi főszereplőnek Fekete Ernőt  találták  a  Protokoll című darabban nyújtott teljesítményéért, a Radnóti Színházban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!