Hírek

2012.10.17. 17:46

Birtokba vették a földet a kajászói gazdák

Kajászó - Művelésbe vették szerdán a helyi gazdák és az őket föld-ügyben támogató civilek az egyik olyan táblát, amelyet szerintük jogszerűtlenül adott bérbe a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet.

Klecska Ernő

Szerdán gazdagyűlést tartottak a kajászói művelődési házban a helyi gazdák, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület és a Fejér Szövetség képviselői, az állami földek elhíresült tartós bérbe adása és a földtörvény tervezet módosítása miatt. Állásfoglalásukat, amelyben a föld-szerződések visszavonását követelik, postára is adták a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek és az azt felügyelő miniszternek.

A gazdák ezt követően művelésbe fogták, azaz egy rövid nyomon felszántották az egyik, két helyrajzi számon lévő, egy kápolnásnyéki ember által elnyert és bérbe vett, közel 280 hektáros földet a falu határában, s búzát vetettek belé.

- Miután már több, mint egy éve kifogásoltuk eljárásukat és ajánlottuk fel szervezetünk és szakértőink segítségét a haszonbérleti pályáztatás rendjének megfelelő kialakításában, miután már több, mint fél éve folyamatosan tájékoztattuk a kormányzatot az elkövetett hibákról mind a kiírás, mind az elbírálás területén, tagjaink úgy döntöttek, hogy kezükbe veszik a rendezést - fogalmazott a két főszervező, Boór Ferenc, a Fejér Szövetség szóvivője és Tamási Béláné, az Összefogás a Magyar Földért és Vidékért Egyesület vezetője.

Az önrendelkezés európai alapelvének eleget téve, miszerint a falvakhoz, városokhoz tartozó állami - vagyis köztulajdonú - földekről az ott élő gazdálkodók dönthetnek, a kajászói gazdák visszaveszik a törvénytelenül a jogtalanul odaadott földeket, s a megkötött földhaszonbérleti szerződés semmisségét megállapították - hangzott el.

- Most a négy pályázaton elbukott kajászói gazda - akik az egyesület kajászói tagozatának tagjai - kezelésébe vette a területet és felhívjuk a földalapkezelő figyelmét, hogy hívják őket szerződéskötésre - hangsúlyozta Tamásiné, aki kiemelte: azt is elvárják, hogy fenti elvek alapján semmisítsék meg a többi hasonló pályázatot.

Több - rendszeresen csak oligarchának nevezett - új bérlő területe messze meghaladja a pályázatban nekik juttatott újabb területeket, s ennek ellenőrzését a földalap és a tárca saját nyilvántartásuk alapján el tudta volna végezni, de használható lett volna az a nyilvános támogatási jegyzék is, mely ugyancsak a vidékfejlesztési tárca birtokában van. Azt, hogy nem életvitelszerűen foglalkoznak mezőgazdasággal, nem laknak ott amit megjelöltek  már nem is érdemes megemlíteni - keseregtek többen.

A Fazekas Sándor agrárminiszternek küldött levélben a demonstrálók azt kérték, hogy számolja fel a földhaszonbérleti pályázatoknál elkövetett törvénytelenségeket, mivel munkatársai a tények tanúsága szerint alkalmatlannak és vagy érintettnek bizonyultak mind a kiírás, mind az elbírálás során.

A föld-visszaszerzési akciót jelenlétével támogatta Szabó Rebeka, az LMP országgyűlési képviselője, aki szerint senkinek nincs joga, hogy a gazdák feje fölött döntsön, a pályázatoknak pedig átláthatónak az értékeléseknek nyilvánosnak kell lenniük.

 

Az alaptörvénnyel is ellentétes a tervezet?

A mezőfalvai központú Élőlánc Magyarországért parlamenten kívüli párt azzal a kéréssel fordult az országgyűlési képviselőkhöz, hogy a földtörvénytervezetét, annak súlyos hiányosságai és hibái miatt ne fogadják el. A birtokrendszer és földtulajdonlás kérdésének évszázados megoldatlansága után a magyar társadalom joggal várja a földkérdés hosszú távra szóló rendezését az igazságosság, gazdaságosság és fenntarthatóság elvei alapján annak érdekében, hogy a törvény pontot tegyen a földekkel történő spekulációra, igazságosan rendezze a birtokviszonyokat, garantálja, hogy a föld a helyben lakók megélhetését, biztonságos jövőjét szolgálja, biztosítsa a vidék jövedelemtermelő képességét és népességmegtartó erejét - fogalmazott a szervezet. A tervezet szerintük nem veszi figyelembe sem az alaptörvénybe is foglalt fenntarthatóság szempontjait, sem a Nemzeti Vidékstratégia célkitűzéseit, sőt rendelkezései még saját célrendszerével is ellentétesek. Korlátokat állít a magánszemélyek és a családi gazdaságok földszerzése elé, ugyanakkor korlátlan lehetőséget jelentő kiskaput nyit a tőkeerős nagybirtok terjeszkedésének.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!