Hírek

2012.10.25. 17:33

Kuncze önmérsékletre int

Székesfehérvár - Olyan szövetség formálódik, amely leválthatja a jelenlegi hatalmat. Mindazonáltal önmérséklet kell a szervezetek vezetőitől, hogy a választás ne váljon pozícióharccá.

Szabó Zoltán/Fejér Megyei Hírlap

A Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke, Kuncze  Gábor  nyilatkozta ezt lapunknak, abból az alkalomból, hogy csütörtökön a  József Attila Szabadegyetemen tartott előadást Fehérváron.  Kuncze a napokban bejelentette: a szabadelvű egyesület csatlakozik  az Együtt 2014 mozgalomhoz.  Természetesen erről is  kérdeztük.


- Miért döntött, döntöttek úgy, hogy csatlakoznak?

- A Szabadelvű Polgári Egyesület 2009-ben alakult, én pedig idén februárban vettem át az elnöki tisztet. Rögtön az elején megkérdezték, mikor alakulunk párttá, és én rögtön az első nyilatkozatomban elmondtam, hogy ha mindenki külön-külön indul ebben a választási rendszerben, akkor az azt jelenti, hogy mindenki Orbán Viktor hatalmon maradásán dolgozik. Én ezért időt, pénzt, fáradságot nem áldozok, ezzel szemben, ha létrejön egy olyan összefogás, amely képes őt leváltani, abban szívesen részt veszek. Úgy érzem, kezd kialakulni egy ilyen összefogás.

 Többen kétségbe vonják, hogy nem pártszerű szerveződéseknek lehet esélyük. Tudja egyébként, hogy milyen feltételeket támaszt a Milla a csatlakozáshoz?

- Az új választási eljárási törvény szerint pártok és civil szervezezetek egyaránt indulhatnak, ráadásul nagyon korai még erről beszélni. Ami a feltételrendszert illeti, arról pénteken tartanak sajtótájékoztatót. Én nem ismerem a feltételeket, de különösebben nem is hoznak lázba. Ismerem a Milla 12 pontját, Bajnai Gordon  4 pontját és a Szolidaritás elképzeléseit, és úgy gondolom, hogy számomra, számunkra ezek elfogadhatóak.


- Az ellenzéki pártok közül az MSZP és az LMP némi távolságtartással kezelte az október 23-ai összejövetelt...

- Az MSZP és az LMP két parlamenti párt, szerintem kellenek ebbe az együttműködésbe, nélkülük aligha megy a dolog. Most azt látom, hogy mindegyikük saját magát akarja pozícionálni.

- Csakhogy sok lehet a dudás ebben a szövetségben. Nem tart ettől?

- Sőt, azt mondom, nagyon nagy önmérséklet, önfegyelem kell a vezetők, különböző szereplők részéről, mert nem szólhat arról a választás, sem az utána következő időszak, hogy a politikai vezetők könyökölnek, és igyekeznek maguknak minél jobb pozíciót kiharcolni. Hátrább kell lépni, mert az embereknek érezniük kell, hogy itt valami más történik, mint amit megszoktak.

- Ön személy szerint milyen szerepre számít, vágyik?

- Soha nem halmoztam a pozíciókat, 2002 után bármelyik kormány tagja lehettem volna, de elhárítottam. A parlamenti munkát választottam, a vitát, azt szeretem igazán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!