A hun üzenet – könyv jelent meg Atilla hun uralkodóról

Cey-Bert Róbert Gyula őstörténész, a mélylélektani és jelképfilozófiai kutatások szaktekintélye  szerint a válasz tizenöt  évszázadon keresztül egyértelmű volt. Az előítéletekkel teli ókori szerzők hunellenes tudósításait valós tényeknek tekintő történészek a lehető legfeketébbre festették és a végletekig démonizálták a hunokat és uralkodójukat, Atillát. Sokat mond, hogy a legtöbbet idézett római történész,  Marcellinus Ammianus már akkor meghalt, amikor Atilla  még csak 5 éves volt, és soha nem látott egyetlen hunt sem, őket mégis az ördög szövetségeseiként, a legvadabb és legbarbárabb népként írta le.

Cey-Bert professzor minap megjelent, Atilla, a hun üzenet című kötetének érdeme, hogy az ókori híradások és az új történelmi ismeretek kritikai elemzéseinek a tükrében ma már valósághű Atilla-képet ismerhetünk meg. Hasonlóan, mint más szerzőktől is: az amerikai Wess Roberts világsikert elért könyveiben Atilla kivételes vezetői képességének az elveit elemezte, a francia Eric Deschodt, Maurice Bouvier-Ajam és  Szász Béla élettörténetét írták meg új és tényszerű megvilágításban.

A történelmi igazságnak megfelelőbb Atilla-kép rávilágít kivételes nagyságára. Kitűnően megszervezte és előrelátóan irányította a  Hun Birodalmat, jóságos és nagyvonalú volt a legyőzött népekkel, meghagyta javaikat, földjeiket, uralkodóikat és szövetséget kötött velük: mindezt bebizonyítja   az író. Atilla Julius Caesar és Nagy Sándor mellett az ókor legnagyobb hadvezére volt, minden csatáját és háborúját megnyerte, de Julius Caesarral és Nagy Sándorral ellentétben képes volt visszafogni magát, amikor nagylelkűen megkegyelmezett a védtelenül hagyott Konstantinápolynak és Rómának, mert nem semmisítette meg a catalaunumi csata másnapján a szövetségesei által magára hagyott légiókat.

A szerző Atilla szemszögéből mutatja be az V. század első felének legjelentősebb eseményeit és legfontosabb személyiségeit: Theodosius bizánci császárt, Honorius és Valentinius római császárt, Galla Placidia császárnőt, Leo pápát és Teodorik vizigót királyt. Szerinte Atilla   mindannyiukat felülmúlta műveltségével, intelligenciájával, erkölcsi értékrendjével.  Tökéletesen beszélt latinul, görögül, gótul, jól ismerte a görög-római és a keleti kínai taoista és buddhista műveltséget.

A  római-görög  beképzeltség, rasszista előítélet képtelen volt elfogadni, hogy egy keletről jött, más műveltségű és  fajú nép fia sorozatosan megleckéztette és legyőzte őket. Nemcsak a csatatéren, de őszintébb, természetközelibb, erkölcsösebb, emberségesebb életszemléletével is.

A könyv fellebbenti a fátylat Atilla életének megfejthetetlennek tekintett misztériumairól,    őszinte istenhitéről, amely Cey-Bert szerint messze túlmutat a   felekezeti vallásosságon és csak egyetlen utat fogad el helyesnek:   az Isten felé közelítő emberi jószándékot és együttérzést szorgalmazó jótettek útját.

Kíméletlen is tudott lenni, de ebben a római császárok magasan felülmúlták, anélkül, hogy megközelítették volna bravúros tetteit és zsenialitását. Sok  embert megöletett, de senkit sem üldözött a hite miatt. Képes volt egyesíteni,  irányítani több ezer kilométeres távolságú területeken élő, függetlenségre szomjazó népeket és Ázsiától Európáig sikeres hadjáratokra vezetni őket a kor nagyhatalmai ellen. Ezt a teljesítményt a később soha senki más nem volt képes túlszárnyalni.

Ha őt felfedezzük, sok szempontból saját magunkat szabadítjuk fel.