Hírek

2013.01.01. 18:04

A város vezetői lencsefőzeléket kínáltak

Székesfehérvár - Szerencsehozó lencsével indult az új év. A város főzelékét a polgármester vezényletével kínálták a képviselő-testület tagjai.

Vathy Szonja

 

Cser-Palkovics András és Vargha Tamás is kínálta az újévi lencsefőzeléket, a 2013-as Szent István Emlékév első napján (Fotó: Lovász Lilla)

A Magyar Honvédség gulyáságyúiban főtt lencsét a 2013-as Szent István Emlékév első napján, az Alba Plaza előtt kóstolhatták meg az érdeklődők. A székesfehérvári önkormányzat, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, valamint az Alba Plaza összefogásával ezer adag főzeléket főztek meg és osztottak ki kedden délután.

 

Az ételt Cser-Palkovics András polgármester, Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, a város alpolgármesterei, a  képviselő-testület több tagja és az Alba Plaza képviselője is kínálta. A hagyomány szerint, ha az új év első napján lencsét eszünk, az egészséget, bőséget hoz, ezért még novemberben lencsegyűjtési akciót hirdetett az önkormányzat.  
- A lencsegyűjtési akcióval a hagyományőrzésen kívül az ünnepi emlékévre való közös készülődés is célunk volt. Szerettünk volna  lehetőséget teremteni mindenki számára, aki a város  közösségével is szívesen  elfogyasztana egy tál lencsét -  mondta a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!