Hírek

2013.02.22. 18:00

Ünnepi gálaműsor a Hunyadiban

Székesfehérvár - Ünnepi Gála műsort szervezett a Hunyadi Mátyás középiskola az iskola fennállásának 145. évfordulója, illetve Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából.

Sebestyén Lilla

Jubileumi gálát és bált rendezett  a Belvárosi I. István Középiskola Hunyadi Mátyás Tagintézménye a Művészetek Házában. Az eseményen tizenegy produkcióval kedveskedtek a diákok iskolatársaiknak,  tanáraiknak, illetve a szülőknek. Elsőként Szent István fiának szánt intelmeiből hallhattunk egy részletet, majd megzenésített versek következtek citera, illetve gitár kísérettel. Később a Napraforgó néptánccsoport produkcióját, tubajátékot, rumba és cha-cha-cha lépéseket láthattunk a pódiumon. Utolsónak az Alba Regia Táncegyüttes junior csoportja lépett színpadra Reichert Marianna vezetésével. A gála után   bálra és  tombola sorsolásra is sor került, ahol a tanulók és pedagógusaik együtt szórakozhattak.

- Már ősidők óta, minden évben megtartjuk ezt a bált, ami elsősorban a diákönkormányzat rendezvénye és a szülők lelkes támogatásával, a nebulók szervező munkája nyomán jöhet létre. Ez az év azonban a szokottnál is különlegesebb az évfordulók miatt - magyarázta Sipka Ágnes, a Hunyadi iskola diák mozgalmának segítő pedagógusa, majd hozzátette: ezzel a rendezvénnyel próbálunk lehetőséget teremteni a tanulóknak a kikapcsolódásra és a fellépésre is egyaránt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!