Hírek

2013.03.19. 12:36

Észrevételeket kérnek a Nabucco-vezeték kapcsán

Március 12-én Adonyban rendezte az első fórumát a Nabucco Magyarország Gázvezeték Kft., a céget képviselő Bercsi Gábor ügyvezető igazgató tájékoztatta a területileg illetékes földtulajdonosokat, földhasználókat a tervezett építkezéssel kapcsolatos tudnivalókról.

Percsi Tibor

Tájékoztatójában elmondta, hogy ütemterv szerint jelenleg egy gazdasági-szociológiai felmérést végeznek a TÁRKI bevonásával, mely során öt, a nyomvonalban érintett településen fórumokon tájékoztatják az érintetteket a beruházásról, illetve gyűjtik a  kérdéseket, véleményeket.

A földtulajdonosok, földhasználók véleményére, a velük folytatott párbeszédre azért fektet nagy hangsúlyt a cég, hogy ezzel készítse elő azt a zökkenőmentes együttműködést, melyre a nyomvonal véglegesítéséhez, az érintettek kártalanításához szükség lesz. Ezért is kérték fel partnernek a TÁRKI-t, amely a mintegy ezer tulajdonossal, bérlővel a kapcsolattartást, a begyűjtött anyagok feldolgozását segíti oly módon, hogy minden egyes érintettel 30 perces interjút készítenek, melynek végén a felmerülő kérdéseket, észrevételeket is rögzítik és továbbítják a kivitelező felé.

Balról: Andrási Zoltán a TÁRKI képviseletében, Bercsi Gábor, a Nabucco Magyarország Gázvezeték KFT. ügyvezető igazgató, Ronyecz Péter, Adony polgármestere, Takács Zsuzsanna moderátor (Fotó: Percsi Tibor)

Emellett természetesen ugyanilyen szoros kapcsolatot alakítanak ki az érintett önkormányzatokkal is, hiszen a gázvezeték lefektetése nyomán igénybe vett 36 méter széles sáv felett csak az építkezéshez, működtetéshez szükséges szolgalmi jog bejegyzését kívánják megszerezni, ám a különböző műtárgyak telepítéséhez akár magántulajdonban, akár önkormányzati tulajdonban lévő területek megvásárlására is szükségük lesz.

Az adonyi fórum volt tehát az első a sorban, melyet további fórumok és az érintett területek tulajdonosaival, használóival szervezett csoportos konzultációk követnek.

A fórumra meghívottak – köztük szép számmal érkeztek Székesfehérvárról is – máris jelezték igényüket a részletes nyomvonalat feltüntető térképre, valamint az adott területi egységenként a csoportos érdekérvényesítési lehetőséget biztosító konzultációkra.

Az Európa alternatív gázellátását lehetővé tevő, 500 millió fogyasztót kiszolgáló 1324 km hosszú gázvezeték építése a tervek szerint 2015-ben kezdődik, s várhatóan 2018-ban készül el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!