Szakorvos, aki a Carnegie Hallban muzsikálhat

- Édesanyám a vasúti kovácsműhelyben dolgozott egy többtonnás légkalapáccsal, de a nehéz munkája mellett sokat olvasott, verseket írt, rajzolt, festett – idézi a székesfehérvári születésű Lakatos János az indulást. Szülei elváltak, az anya egyedül nevelte fel három gyermekét, s az 1963-ban született Jánost azért íratta a zenei általános iskolába, mert az volt a legközelebb.

Lakatos János és szeretett csellója a rendelőben (Fotók: Zsohár Melinda)

- Zongorázni szerettem volna, de a csellót „osztották” rám, Csekéné Bányai Erzsébet tanárnőhöz kerültem a Zeneiskolában. Az iskolai hangszert hazavittem, kitettem az ágyra, nézegettem amikor még játszani nem tudtam rajta. Átlagos gyerek voltam, nem kitűnő tanuló, de felvettek a Vasvári Pál Gimnáziumba – ugrunk a 70-es évekbe.

– Horányi Ottilia osztályába kerültem, ének tagozatra, tovább csellóztam, s mivel jól ment a matematika, fizika, kémia, úgy gondoltam: orvos lennék. Harmadikban nyári munkára a fehérvári kórházba szegődtem a sebészetre, s ez megerősítette az elhatározásomat! A Jézus szíve templomban volt sekrestyés az édesanyám, én ott ministráltam, az értékrendemet a hitem is formálta. A zenei elköteleződést pedig egy kelet-németországi út szilárdította meg bennem: a Zeneiskolából néhány hangszeres társammal  a Harz-hegységbe, egy kolostorba kaptunk meghívást zenei kurzusra, ahol a végén egy szimfonikus nagyzenekarban muzsikáltunk. Csodálatos volt!

Jánost felvették az orvosira, az édesanyjától érettségire kapott saját csellót, s a nehéz és kissé magányos egyetemi évek alatt is a zene lett a menedék.

- A mostani hangszerem a velencei Romanek Tihamér készítette, nagyszerű darab – lelkesül János, s a meggypiros csellót kiemeli tokjából. Bíborcsiga festéke adja színét, s a sok gyakorlás „zengi be” fatestét.

Az egyetemi gyakorlatok alatt kiváló fehérvári szakemberek egyengették János útját, mint Simon Kornél professzor. Közben játszott a SOTE zenekarában, majd negyedévesen megalakították a Bolyai János Vonósnégyest, amely a mai napig működik Greschik Istvánnal, Poór Piroskával és Németh Mártával közösen. Nem mellesleg ötödéves korában bekerült a budapesti Monteverdi kórusba csellistának, s énekelt is. Ausztráliába utazott nyolc hónapra angolul tanulni, s a katonaságot is kitöltötte.

- Nyugaton 1987-ben jártam először. Olaszországban, Hollandiában, Franciaországban turnéztunk, éjszakás „nővérként” kerestem pénzt – mosolyog szerényen, s nem panaszolja sorsát. Pedig azért ment el orvoslátogatónak később szeretett kórházából, mert nem tudta eltartani családját az orvosi fizetéséből. A Monteverdi kórusban ismerkedett meg Bánhidi Ágnessel, akivel 1996-ban esküdtek örök hűséget egymásnak a fehérvári szemináriumi templomban, de lakásra reményük sem volt akkor. János most Kocson él, feleségével, Bánhidi Ágnessel és három lányával. A lakóház mellett a magánrendelője, innen indulnak reggelente iskolába, munkába. János és Mária Tatára, az apa a kórházba, a nagylány a református gimnáziumba. Bernadett és Anna az édesanyjukkal Bicskére utazik, Ágnes a Szent László Általános Iskolában tanít éneket, s a gyerekek is ott tanulnak.

- Golden Strings of America néven hirdettek meg interneten amatőr, felnőtt kategóriában nemzetközi zenei versenyt úgy, hogy nem kellett sehová utazni – térünk rá a közelgő amerikai koncertre. –Az idén száz éve elhunyt David Popper Magyar rapszódiáját játszottuk el a kutató gyógyszerész foglalkozású, budakeszi Kolbe Ilona zongorakíséretében, s tavasszal kiküldtük a dvd-t az American Fine Arts Festival szervezetéhez. Október elején olvastam, hogy második helyezést értünk el, és jutalmul március 24-én játszhatunk a Carnegie Hall színpadán – mondja János.

– Négyen utazunk, a két házaspár, s a csellónak is saját repülőjegyet kellett vennünk. Március 21-én, Bach születésnapján indulunk, 22-én a New York-i magyar főkonzulátuson muzsikálunk, s a 24-i fellépésünket követően a washingtoni magyar nagykövetségen is zenélünk. A Carnegie Hall-beli előadásunk virágvasárnapra esik, s nagypénteken érünk haza – zárja János a történetet.

Búcsúzóul megszólaltatja a rendelőben a csellót – szokatlan helyszín. De valahogy az is jelkép, hogy éppen egy szívgyógyászati rendelő műszerei közt száll a muzsika.