2013.04.12. 11:05
Filmmel a baleset-megelőzésért
Miként végződhet a buli a fiatalok számára a börtönben - ezzel szembesíti nézőit a dunaújvárosi rendőrség filmje. A történet fiktív, de könnyen valósággá lehet.
Őrzőangyal nélkül - ez a címe annak a filmnek, melyet a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság készített tavaly, és amelyet a Comenius iskolában mutattak be először Székesfehérváron a középiskolásoknak. A film hatásos módon mutatja be, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy fiatal a buli után ittasan, esetleg kábítószer hatása alatt ül volán mögé.
Az alkotásban az egyik lány átengedi a kocsija volánját a barátnőjének, mert ő ivott. Csakhogy a másik meg kábítószert fogyasztott. Karambolt okoznak, aminek következtében a vétlen kocsi egyik utasa meghal, a másik pedig egy életre tolószékbe kényszerül. A film végigkíséri a két lány őrizetbevételét, a bíróság tárgyalást, ahol mindkettőjüket börtönbüntetésre ítélik.
A filmbemutató három résztvevője: Kőhalmi László, Vizi Gabriella és Mayer László (Fotó: Gregority Antal)
Igen, a kormányt átengedő ifjú hölgyet is, mivel tudott arról, hogy barátnője drog hatása alatt áll.
Elmulasztanak önszántukból bevonulni a börtönbe, de egy igazoltatás során kattan a csuklójukon a bilincs.
A néző tanúja lehet, amint a két, színesre festett, hosszú műkörmöt viselő lány szürke ruhás elítélté vedlik át, akiktől a mélykúti női börtönben vesznek a film készítői búcsút. Akkor, amikor a körletben kijelölik a helyüket egy-egy emeletes vaságy felső szintjén...
A filmvetítésén jelen volt Kőhalmi László, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára, valamint Hánus Edit bíró és Vizi Gabriella ügyész is. Mindhárman szerepelnek a filmben, amelynek a törzszászlós az "atyja" - miként a házigazda tisztét ellátó Mayer László százados, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára fogalmazott.
Míg 2006-ban 1173 halálos baleset történt a hazai utakon, addig 2011-ben 566. A csökkenés örvendetes ugyan, ám egyetlen áldozat is sok - mondta el a film kiegészítéseként a nézőknek Kőhalmi László. Az alkohol másfél-kétszeresére növeli a reakcióidőt, s kis mennyiségű szeszesitalnak is órákra van szüksége, amíg lebomlik. A nőkből nehezebben ürül ki, mint a férfiakból. Tévedés azt hinni, hogy a hatását ellensúlyozni lehet zsíros étel vagy kávé fogyasztásával, illetve nehéz fizikai munkával - hangsúlyozta a törzszászlós.
Aki ittasan okoz halálos balesetet, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő; ha kettőnél több az áldozatok száma, ez a tétel öttől tíz esztendőre nő.
Az alkoholt, a dohányt és a kávét leszámítva, nem létezik legális drog - hangzott el. Hánus Edit a dizájner drogok fokozott veszélyeire hívta fel a középiskolások figyelmét.
Aki ilyet vesz, soha nem tudhatja, mit vásárol valójában. Ezek molekulaszerkezetét ugyanis szinte naponta változtatják, hogy ne kerüljenek fel a tiltólistára. Az úgynevezett krokodik például többek közt sósavat és vörös foszfort tartalmaz, a gina nevezetű elvonási tüneteibe pedig bele lehet halni. A szintetikus új szerek hatása brutális: van olyan, amelyik fogyasztása következtében amputálni kel a kezet, s olyan is, amelyik akkora fekélyt okoz, hogy kilátszik a csont - mondta el a bírónő.
A filmet - úgy tervezik - valamennyi székesfehérvári középiskolában levetítik - mondta el lapunknak Máyer László.