Bíbiclesés és sáskahajtás a Madárdal-tanösvényen

Reggel a dinnyési Rózsa és Rákóczi utcák sarkán találkozunk – kedvelt túrakezdő pont ez, úgy szokták megjelölni a túrameghívókban: találka a gólyafészek alatt. Mert hogy valóban van itt egy szép nagy fészek, benne négy plusz egy fióka. A létszám feletti apróság egy cecei fészekből esett ki nemrég, a Madárdal tanösvényen a csoportot elkalauzoló Fenyvesi Lászlóék nem tudták visszatenni a fészkébe, így elhozták ide, Dinnyésre. Az itteni, hasonló korú fiókákat nevelő gólyapár pedig egyből befogadta...

A Magyar Madártani És Természetvédelmi Egyesület Fejér megyei csoportjának elnöke régtől és gyakran vezet az itteni tanösvényen túrákat. Óvodás, iskolás csoportokat visz egyre beljebb a mezei madárvilágban. Kedden a pázmándi katolikus hittantáboros gyermekcsapat járt itt. Nem városi, falun élő gyerekek, de még ők is rácsodálkoztak a természet egy-egy hétköznapi csodájára. László elmondta, gyerekkora óta gyakran jár mezítláb, ám alig néhányan merték ebben követni. Tornacipős talpak követték az egyre burjánzóbb növényzet közé. Bár mindenki ismeri a csalánt, azt már kevesebben tudják, a madárvilág szempontjából miért is olyan fontos növény.

– A madár lecsipegeti és sok benne a vitamin!  – cserfeskedett egy szőke lányka. Akadtak még ötletek, ám a valóság az, hogy egyes kis testű mezei madarak inkább választják a csípős gyomot fészkelőhelyül, mint az éles fogú róka társaságát. Utóbbi ugyanis nem megy utánuk a csalánosba. Ugyanilyen érdekes a gólya emberközeli életmódjának oka is: egyetlen komoly ellenfele, a réti sas nem közelít az emberhez.

A túra során megtudtuk, hogy ami a lábunknál cirpel, nem tücsök: megannyi sáska. Távcsővel szemrevételezhettük a felrepülő bíbiceket, s ha csöndben maradtunk, meghallhattuk a fiókáit etető héja hangját is.