István, vérrel és verítékkel

A szegedi bemutató után aztán végletesen megoszlottak a vélemények is, azzal együtt, hogy azért nem kevesen megmaradtak a normalitás talaján, és próbálták a helyén kezelni a dolgokat. Nem esve abba a hibába, hogy ha Alföldi Róbert rendezi az István, a királyt, akkor az csak gennyes mocsadék lehet, illetve ha ő formálja újjá, akkor elájulunk majd a zsenialitástól. Így aztán mi is megkértük olvasóinkat, voksoljanak a szegedi Istvánról – az eredményt az FMH első oldalán láthatják, és mindjárt hozzá is tenném, hogy nem tekintjük reprezentatívnak.

Stohl András (középen) Koppány szerepében Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájában (Fotó: MTI-Kelemen Zoltán Gergely)

Viszont érdekesnek, jelzésértékűnek igen, hozzátéve azt, hogy az sem lett volna meglepő, ha teljesen más eredmény születik. Hiszen tudjuk, hogy már a harminc évvel ezelőtti, eredeti Istvánról is igencsak eltérő vélemények születtek, a rockopera azonban kultúránk részévé vált, legjobb dalai slágerré lettek. Ami nem jelenti azt, hogy szent és sérthetetlen darabról van szó, amelyet nem lehet újraértelmezni. Azóta ugyanis nagyot változott a világ, elég csak hazánk külföldi és Európa belföldi megítélésére utalni. Ez pedig azért fontos, mert az 1983-as változat éppen az Európához való tartozást, ezzel együtt a nyilvánvaló szabadságvágyat szimbolizálta. Ehhez képest a helyzet ma legalábbis pikáns, mert a küzdelmeket éppen Európával szemben vívja a kormány, a hatalom, egy elvont szuverenitás jelszava alatt.

Hozzá a szerepek alaposan felcserélődtek. Akkor most miért is küzd István vagy Koppány? Mi a szerepe az egyháznak, az erőszakszervezeteknek? Kit, miért követ a tömeg, ki, miért követi a tömeget? Ráadásul a szerzők, Szörényi Levente és Bródy János kikötötték: a rendezésbe nem szólnak bele, de a scripthez, a dalokhoz, a szövegekhez nem szabad hozzányúlni. Nem is nyúltak, viszont Alföldi és alkotótársai egy csomó szimbólummal pakolták meg a darabot. (Minden tévhit ellenére nagy részük teljesen érthető, sőt, egyik-másik szájbarágós is.)

Novák Péter (középen) Torda szerepében Szörényi Levente és Bródy János szegedi rockoperájában

Megidézik a régi előadást is, amennyiben egy Trabanttal megérkezik Nagy Feró és Varga Miklós, az egykori Laborc és István. Kiszállnak, megtörten körülnéznek, egy „elveszett” generáció jelképeként. Az előadás egyik megrendítő jelenete ez. Az Istvánnal elégedetlenkedő Gizella egyébként Mercedessel érkezik, az erőszak képviselői náciféle egyenruhát  vagy éppen kommandósöltözéket viselnek. A 2013-as István, a király a hatalom játékairól, a megvezetett, megfélemlített tömegről, a háttérből irányító erőkről szól. Inkább színházi előadás, mint rockopera.

Radnay Csilla (Gizella) és Feke Pál (István )

Nehéz bárkivel is azonosulni, talán Rékát (Tompos Kátya kiválóan énekel, játszik) kivéve. István (Feke Pál) vívódó, gyenge, tétova, Koppány (Stohl András) vérrel és verítékkel küzd, hogy híveinek és hitének megfeleljen, Sarolt (Udvaros Dorottya) hideg, számító, okos fúria, Asztrik (László Zsolt) cinikus, számító, főgonosz, Torda (Novák Péter) erőtlen „sztár”. Az előadás csúcspontjai közé tartozik a hosszan a közönség arcába kiabált Unom a politikát dalszlogen, és a végén a szereplőkre ráereszkedő és börtönné váló dísztelen korona.

Az inkább „csak” kérdéseket feltevő, felzaklató, de katarzis nélküli előadás rendezésére egyébként a korántsem azonos ideológiai platformon álló Szörényi Levente és Bródy János kérte fel Alföldit. Nyilván arra számítva, hogy így a darab nagy figyelmet kap, és arra gondolva, hogy ma az István, a királyt újra kell értelmezni. Mindkettőben igazuk lett.