Orvosnak készült, de mentőtisztként is boldog ember Pápai Imre

Amikor legutóbb találkoztunk, a földön térdelt, kezén gumikesztyűvel az újraélesztés helyes módját mutatta be épp az érdeklődő laikusoknak a mentőállomás egyik termében. Egy, és kettő, és három, és négy, és öt – egészen harmincig, ennyiszer nyomjuk összekulcsolt kézzel a földön fekvő, eszméletlen ember mellkasát, hogy aztán következzen a befúvás, majd az ellenőrzés: lélegzik-e már, és újra a befúvás, aztán előről az egész, míg meg nem érkezik a mentő.

Pontos, precíz, egyszerű magyarázat, hogy mindenki értse: nem ördöngös dolog ez, fontos volna minél többeknek tudni, hogyan lehet életet menteni. Sokan vannak, akik Pápai Imrétől tanulták el ezeket a mozdulatokat – meg sok minden mást is. A díj egyik indoka éppen ez: a magas színvonalú oktatói munkásság elismeréseként ítélte neki a kitüntetést a közgyűlés, no és a nagy hivatástudattal végzett, átlagon felüli szakmai munkáért.

A megye vezető mentőtisztje, Pápai Imre. Kedd éjszakánként most is vonul (Fotó: Koppán Viktor)

Orvosnak készült eredetileg a József Attila Gimnázium diákjaként Pápai Imre, de nem vették fel az egyetemre. Az egészségügy vonzotta, úgy gondolta, újra próbálkozik, addig meg munkát vállal. Így került a fehérvári mentőállomás állományába segédápolóként. Dolgozott és közben tanult – nem csak a felvételire, a könyvekből, hiszen nagyszerű szakemberek vették körül: Szentgyörgyi Gizella és Horváth főorvos nevét említi a sok közül, akik a pihenőidőkben folyamatos továbbképzéssel segítették a fiatalokat.

A fehérvári esetkocsival balesetekhez, heveny rosszullétekhez vonultak, ahol a gyakorlatban is láthatták a „nagy öregeket” dolgozni, elleshették a fogásokat, ki is próbálhatták, amit elméletben megtanultak. Pápai Imre hatszor jelentkezett a pécsi orvosi egyetemre: hol egy-két pont hiányzott, máskor meg helyhiányra hivatkozva utasították el. Közben megszerezte a mentő szakápolói képesítést.

Az utolsó sikertelen felvételi után kedves latintanára, Várnai Tamás azt tanácsolta: jelentkezzen Budapestre, legyen mentőtiszt. És a fiatalember megfogadta a tanácsot: elvégezte a főiskolát. Hogy nem döntött rosszul, azt az elmúlt negyven év bizonyítja. Rengeteg minden történt az évtizedek alatt, sokat változott a felszerelés, a műszerezettség, fejlődtek az állomások – említi a megye vezető mentőtisztje, aki már 1982 óta tölti be ezt a posztot.

Haladni kell a korral, folyamatosan képezni kell magát, megismerni az új technikákat annak, aki jó szakember akar maradni. Már csak azért is fontos ez, hiszen 30 éve tanít is Pápai Imre: a Bugátban tart órákat, de a mentőszervezet részt vállal a rezidensképzésben, a családorvosok oktatásában is. A vöröskereszttel összefogva elsősegélynyújtó tanfolyamokat tartanak, iskolákba, óvódákba is elmennek, ha hívják őket – sorolja, mennyi más feladatot is ellátnak az életmentésen kívül.

És tudjuk azt is, a vezető mentőtiszti beosztás állandó készenlétet jelent: a piros egyenruhából van otthon is egy. Nincs mese, ha nagy baleset van, akkor neki mennie kell. És persze vonul is: kedd éjszakánként Pápai Imre szolgálatban van. Időnként talán épp a fiával együtt, aki szintén mentőtiszt ma már. Nem lehetett lebeszélni – mondja nem titkolt büszkeséggel a hangjában az idősebbik Pápai, aki, ha ideje engedi, szívesen olvas történelmi témájú könyveket, de szeret a kertben, a szőlőben dolgozni kikapcsolódásként. Néhány éve visszaköltöztek a szülőfaluba, Kápolnásnyékre – jegyzi meg: Boldog ember vagyok – mondja magáról: a feleségem igazi társ, aki mindig mindenben támogatott, szerető családban, ott élek, ahol gyerekeskedtem, ráadásul az a munkám, ami a hobbim is...