Hírek

2014.04.25. 17:00

Így űzzük a rontást

Csákvár - Szent György napja alkalmából hajtották ki a gulyát pénteken a Pusztai Állat Parkban.

Sebestyén Lilla

Közel ötszázhúsz szürke marha szabadult ki április 25-én téli szálláshelyéről és legelészett az idén először a Zámolyi-medence friss, zamatos füvéből. Szent György napja a meleg idő kezdetét jelképezi. A régi hagyományok szerint szokványosan e hónap 23-án hajtják ki a gulyát, hogy aztán Szent Mihály napján – azaz szeptember végén – újra beterelhessék őket a szabadég alól.

Viszló Levente vezérigazgatója elmondta: az idő nem tette lehetővé, hogy szerdán engedjék ki az állatokat és pénteken sem volt épp gyönyörű, napos idő, de ez nem szegheti kedvüket, ahogy a hagyománynak sem vethet véget, amelyet ők, a Pusztai Állatparkban, már 1997 óta hűen követnek.

A rendezvényen közel harmincan vettek részt és egy jó pálinka után – amelyet a házigazda nagylelkűen kínált – ki is sétáltak a szürke marhákhoz, akik már bőgve várták, hogy megnyíljon a karám.

– A régi szokás szerint a gazdasszony pendelye alatt kellene átfutnia a gulyának, de ettől most eltekintünk – magyarázza Viktor feleségére tekintve – hátha amaz meggondolta magát – majd amikor a válasz már meghamisítatlan nem, megkér mindenkit: egy frissen szakított zöldágat vegyenek a kezükbe és ha tudnak csapjanak egyet a marha farára, hogy ezzel is elűzzék a rontásokat.

Majd elérkezett a nagy pillanat, megszólalt a kürt, szabad lett az út és egy kis biztatás után meg is indultak az állatok. Az elején még szilárd léptekkel haladtak, de aztán történtek szörnyű bukások is. A kihajtás végeztével, mindenki vissza ballagott a fogadóba, ahol aztán beszélgetés és mulatozás közben, megkóstolhatták a híres csákvári csípős csodafalatot is, ismertebb nevén a szürke szarvamarha kolbászt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!