Hírek

2014.08.10. 20:26

Tizenkét hosszú év után jöttek össze ismét az egykori cég dolgozói

Székesfehérvár – A Bregyó Sportközpontban találkoztak szombaton az egykori fehérvári IBM-es dolgozók. Több mint ezren jöttek el – volt, aki az ország másik feléből.

Klecska Ernő

Az IBM 2002 őszén zárta be számítógépek adattárolására használt merevlemezeit gyártó székesfehérvári gyárát. Akkor 3700 ember dolgozott az üzemben, de volt időszak, amikor ez a szám megközelítette az ötezret. Az asztali számítógépekhez való meghajtók gyártása 1995-ben indult, de itt készültek később a cég 2,5 colos, notebookokba építhető winchesterei is. A tömeges elbocsátás akkor – a kieső adóbevétel és a munkanélküliség miatt – szinte megrengette a várost. Az IBM ma ismét Fehérváron van, s megint emberek ezreit foglalkoztatja, de most más, informatikai távfelügyelet területén a Videotonon belül lévő szolgáltató-központjában. A hétvégi találkozó megmutatta: erős barátságok születtek a „tiszta térben”.

Az IBM legnagyobb magyarországi beruházása a kilencvenes években a Székesfehérváron működött IBM Storage Products Kft volt, ahol az asztali számítógépekhez való merevlemez-meghajtók gyártás1995-ben indult, de még a fehérvári üzemben gyártották a cég 2,5 colos, notebookokba építhető merevlemez-meghajtóit is. Az exportált lemezmeghajtók száma 2001-ben meghaladta a hétmilliót és az árbevétele elérte a másfél milliárd dollárt a cégnek, a második legnagyobb magyar exportőr volt vámszabad területtel. Az IBM magyar cége az értékesítés nettó árbevétele alapján a 6. legnagyobb magyarországi vállalat volt 2001-ben. A fehérvári gyárban 2100 ember alkalmazottként és 1600 ember pedig kölcsönzött munkaerőként dolgozott egészen 2002 novemberéig, amikor megszűnt a gyártás Fehérváron. 2003 nyár elejéig, az üzem teljes megszüntetéséig pár százan maradtak. A mostani találkozón sok volt kolléga jött össze. Mindenhol könnyes ölelkezések és vidám arcok – mintha mindenki elfeledte volna a traumát.

Rengetegen jöttek akkoriban ide dolgozni Kelet-Magyarországról, közülük számosan felszámolták otthoni egzisztenciájukat, s mivel a helyben magas ingatlanárakmiatt otthon eladott ingatlanuk árából nem tudtak itt lakást venni, kiszorultak a városkörnyéki településekre. Az IBM fehérvári fénykorában a Videoton szinte a fél Velencei-tó partját bérelte az itt dolgozóknak – emlékeztek többen. Rengeteg ember hozta el gyermekét - legtöbbjük nyakában most is ott fityegett a korábbi belépőkártya, vagy annak valamiféle mása. Aki kérte, annak pólót nyomtattak a Székesfehérvári Winchestergyártók Nemzetközi találkozója felirattal. A fiatalokat bohócműsor és ugrálóvár szórakoztatta. A rendezvényt a város polgármestere is meglátogatta. Cser-Palkovics András elmondta: az IBM a maga idejében a legkomolyabb és a város szempontjából meghatározó cége volt Székesfehérvárnak.


„A cég által akkoriban fizetett iparűzési adó pedig nagymértékben hozzájárult, hogy a kilencvenes évek végén a várost fejleszteni lehetett. Ez pedig elképzelhetetlen lett volna a vállalat dolgozói nélkül. Fantasztikus dolog, hogy van egy ennyire erős közösség, mely 12 év után is képes összejönni és egy felejthetetlen napot együtt tölteni.” – hangsúlyozta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!