Hírek

2014.11.03. 14:20

A többség a havi leolvasást választotta

Székesfehérvár – Éves szinten csak 1200 forint pluszköltséget jelent a havi leolvasású költségmegosztók használata.

Házi Péter

– Amióta a költségmegosztók működnek, sok az ellentét a házak lakói között, hiszen aki a fűtésszezon végén pénzt kap vissza, azt azok utálják, akiknek még rá kell fizetniük és igaz ez fordítva is. Ezért, sokak kérésére próbáltunk a havi leolvasás irányába fejlődni, amire a rádiós költségmegosztók felszerelésével van lehetőség, hiszen a havonta leolvasott adatok segítségével azonnal el lehet készíteni az előző hónap tényleges fogyasztásáról készülő számlát – reagált az új költségmegosztók felszerelése körül kialakult helyzetről szóló írásunkra Ódor Zoltán, az I. Számú Lakásfenntartó Szövetkezet képviseletében.

Farkas Béla igazgató: 1920-an a havi leolvasást kérték. Fotó: Archív

Mint Ódor Zoltán hangsúlyozta, nem igaz az a pletyka, hogy az új költségmegosztók beszerzése 200 millióba kerülne. A Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetsége (LOSZ) által létrehozott Otthonunk Alapítvány támogatásának köszönhetően bruttó 4867 forintért tudnak egy ilyen rádiós szerkezetet beszerezni, ugyanis az alapítvány közel húsz százalékos vissza nem térítendő támogatást ad a nettó árhoz. Mivel egy átlagos lakásba három költségmegosztó kell, illetve, mivel vannak olyan házak, ahol már ilyen működik, nagyságrendileg tízezer darab készülék megvásárlásáról van szó. Ezt pedig a közös költségből tudja a szövetkezet kigazdálkodni.

Ami a jelenlegi évi egyszeri és a havi leolvasás közti díjkülönbséget illeti, Ódor Zoltán elmondása szerint átlagosan havi száz forinttal, éves szinten 1200-1300 forinttal nőnek a költségek, cserébe viszont nem lesz nagy összegű „pótszámlás meglepetés" a fűtésszezon végén. A távhőszolgáltató is pártolja ezt a törekvést, hiszen a lakossági tartozások jelentős csökkenése várható.

Farkas Béla, a szövetkezet igazgatója hozzátette, augusztusban minden érintettnek vagy postán vagy személyesen adták át a szavazólapot, s dönthettek arról, hogy a jelenlegi évi egyszeri, vagy a havi leolvasást szeretnék. 2781 szavazat jött vissza: 1920-an a havi leolvasás mellett tették le a voksukat, 861-en szerettek volna a jelenlegi rendszer mellett maradni. Voltak olyan házak, például a Budai út 92, 96, 100, Királysor 47-51, Kelemen B. u. 9-11, 22-24, Sarló u. 6, Mancz u. 4/a-d, akik maradtak a szezon végi költségmegosztó leolvasásnál.

A József utca 4-6-os épületben, a 80 lakásból, amelynek lakógyűléséről beszámoltunk, a szavazatok alapján előzetesen negyvenen kérték és heten nem a havi leolvasást. (A későbbi lakógyűlésen végül az a döntés született, hogy a ház mégsem kéri az új rendszert.) A szövetkezet által kezelt házak összességét tekintve a felszereléssel már 40 százalékban készen is vannak. A régi költségmegosztók a lakók tulajdonában maradnak. Ódor Zoltán hozzátette, a havi leolvasás alapján történő elszámolás a lakók számára tervezhetőbb költségeket jelent. Azon házakban, ahol már felkerültek a rádiós megosztók, a decemberben kiküldendő fűtésszámlán már az előző hónap tényleges fogyasztása lesz látható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!