Családi erőszak: Nem tanultuk meg a konfliktuskezelés formáit, és ez frusztrációhoz vezet

– Állandósult gond ez, vagy fokozódik a helyzet? Netán a sajtó fújja fel az eseteket?

– Valahol mindegyikben van igazság. Egyrészt gazdasági okok miatt növekszik a feszültség a társadalomban, másrészt nincs kialakult konfliktuskezelési módszere, technikája a magyaroknak.

– Miért ez az elmaradás?

– Ennek rengeteg vetülete van. Ha visszatekintünk a hetvenes-nyolcvanas évekre, azt látjuk, hogy a befelé forduló agresszió volt a konfliktusokra, frusztrációkra adott válasz. Ez abban nyilvánult meg, hogy 1989-ig az egész világon Magyarországon volt a legtöbb öngyilkos. A rendszerváltás bizonyos tekintetben az agresszió befelé vetülését tompította, jelenleg a kilencedikek vagyunk a világon az öngyilkosságok számát illetően. Ez jó jel, közben azonban a konfliktuskezelés formáit nem tanultuk meg. Ugyanis nem volt honnan megtanulni. Régóta hangoztatom, hogy az iskolákban, különösen a középiskolák harmadik-negyedik osztályában tanítani kellene a különböző konfliktuskezelési technikákat, az erről szóló elmélet gyakorlati kivitelezését.

– Mit kellene tanítanunk?

– Például azt, mit okoz a másikban, ha én versengő magatartású vagyok, így lépek fel, azaz én nyerek, a másik fél veszít. Mert ez a veszteség a másikban nem oldja fel a kettőnk között kialakult konfliktust, hanem tovább gyűrűzik és komoly frusztrációhoz vezet. A megoldás az, hogy a másik fél is nyerjen, együttműködjünk a konfliktusban és a győztes-győztes helyzetet részesítsük előnyben.

Bordás Sándor már hosszú ideje hangoztatja, hogy tanítani kellene a konfliktuskezelést az iskolákban

– Mit mond erről a kutató?

– A kutatások azt mutatják, hogy a magyar erősen maszkulin, férfias társadalom, amely a győztes-vesztes helyzetet helyezi előtérbe, s ezzel újratermeli a konfliktust ahelyett, hogy megoldaná azt. A feminin, nőies társadalmak, mint a skandinávok, együttműködésre törekednek.

– Miért nem vagyunk képesek jobb együttműködésre?

– Nem akarjuk meglátni önmagunkat, nincs visszajelzés. József Attila szavai messze elkerülik a magyar kultúrát, aki azt írta, „Hiába fürösztöd meg önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.” A frusztrációval kapcsolatos intolerancia megnőtt a magyar társadalomban. Az agresszió nem befelé irányul, mint korábban, hanem kifelé, és nagyon sokszor a családtagok felé.

– Valóban olyan sok az eset, mint amennyiről hallani?

– Amiről hallunk, az csak a jéghegy csúcsa. Az esetek száma sokkal nagyobb. A legtöbben nem beszélnek, inkább hallgatnak és szenvednek, nem hívnak rendőrt, nem szólnak hivatalos személynek, mert szégyenkeznek. Általában a férfi az, amelyik hamarabb elveszíti a türelmét és agresszív lesz.

– Talán azért, mert a rá nehezedő terhek nagyobbak?

– Valóban, komolyan nyílik az olló, a szegényebb még szegényebb lesz, a gazdagabb még gazdagabb, a középosztály pedig lassan eltűnik. Miközben a férfi a hagyományos családmodell miatt még mindig úgy gondolja, hogy ő a családfenntartó. Neki kell megoldani a problémákat, amelyeket aztán nem tud kezelni, miközben a felesége sokszor nem partner, nem segítő társ. Nem ajánlatos persze általánosítani, mindig az adott esetet kell vizsgálni.

– Mit jelez, ha valaki a másik, majd maga ellen fordul?

– Beszűkült tudatállapotot, kiúttalanságot. Ilyenkor az agresszív személy pillanatok alatt cselekszik, az agresszió kifelé vetül, majd miután rájön arra, mit tett, azonnal megfordul az irány és az agresszió máris befelé vetül.

– Miként lehet megtanulni a helyesebb viselkedést?

- Ha a gyerekek úgy nőttek fel, hogy apjuk agresszív módon lépett fel velük szemben, ők is ezt a tanult viselkedési sémát követik. Ez nyolcvan százalékban így zajlik. A tanult sémák ellen lehet védekezni, de csak komoly energiákkal és tudatosan. A belénk rögzült viselkedési minták ellenére kell cselekedni, de ehhez látni kell a másik mintát. Betegségbelátásra van szükség, arra, hogy valaki felismerje, helytelenül viselkedik.