Hírek

2015.07.15. 18:08

Idén is lesz Hírlap Bringatúra! - Tekerj velünk Csongorért, hogy egyszer Csongor is velünk tekerhessen!

Velence - Ezúttal egy nemes célért, Szomor Csongor gyógyulásáért tekerhetünk az 5. Hírlap Jótékonysági Bringatúrán, amelynek idén a Velence Korzó ad otthont. Kerülje meg velünk a tavat szeptember 5-én!

Sebestyén Lilla

Tekerj velünk Csongorért, hogy egyszer Csongor is velünk tekerhessen! ez az 5. Hírlap Jótékonysági Bringatúra jelmondata nem véletlenül.

Szomor Csongor súlyos idegrendszeri betegséggel küzd, és bár családja mindent megtesz érte, valamint szintén beteg testvéréért, erőfeszítéseik végesek.

Látva a család harcát, a közösség összefogott az ötéves kisfiú mielőbbi gyógyulása érdekében.

A Pannon Lapok Társasága, illetve a Fejér Megyei Hírlap csatlakozva ehhez a közösséghez - a bringatúra résztvevőinek megajándékozására szánt négyszázezer forintot most felajánlja Csongor családjának - hangzott el a július 15-én megtartott sajtótájékoztatón, ahol Elekes András, a Hírlap lapigazgató-főszerkesztője, Koszti András, Velence polgármestere, Vörös Ferenc, a megyei baleset-megelőzési bizottság elnöke, illetve a Fehérvár KC két kézilabdázója, Herr Anita és Kazai Anita ismertették a szeptember 5-ére tervezett, egész napos kikapcsolódást biztosító rendezvény tudnivalóit, amelynek ezúttal a Velence Korzó ad otthont.

A tájékoztatón Elekes András leszögezte, a bringatúra továbbra is ingyenes lesz és a korábbi évekhez hasonlóan nem a versenyről szól. A cél - a jótékonyság mellett - most is az egészséges életmód, a biztonságos közlekedés népszerűsítése.

A tókerülő túrára délelőtt fél tíztől lehet regisztrálni a helyszínen, egészen déli tizenkét óráig, de aki el akarja kerülni a sorban állást, az online is jelentkezhet majd.

A regisztrált kerekezők kapnak majd egy lapot, amelyen összegyűjthetik a pecséteket. A kirándulásnak összesen négy állomása lesz: a Velence Korzó (itt induláskor és érkezéskor is pecsételni kell), a gárdonyi Sport Beach, a Gárdonyi emlékház, illetve a Katonai Emlékpark Pákozd. Utóbbi három közül egy kihagyható, azaz a tókör négy pecséttel is érvényes.

Elekes András, a Fejér Megyei Hírlap lapigazgató-főszerkesztője, Kazai Anita és Herr Anita a Fehérvár KC játékosai, Koszti András, Velence polgármestere (k) és Vörös Ferenc rendőr ezredes (jobb oldalon) beszéltek az 5. Hírlap Jótékonysági Bringatúra részleteiről. Fotó: Koppán Viktor

A túrát sikeresen teljesítő kerékpározók között a korábbi gyakorlathoz hasonlóan értékes nyereményeket sorsolunk ki. A fődíj most is egy kerékpár.

A családi napot ezenkívül bemutatók, egészségügyi szűrések, pódium beszélgetések, koncertek és ügyességi versenyek színesítik, sőt, idén licitálni lehet a Fehérvár KC, a TLI-Alba, a Videoton FC, illetve a Fehérvár AV19 által felajánlott sportszerekre, aláírt mezekre.

A most már hagyománynak számító és hatalmas népszerűségnek örvendő tókerülő kirándulást idén is a megyei rendőr-főkapitánysággal és a baleset megelőzési bizottsággal szervezi meg a Fejér Megyei Hírlap, de társszervezőink közé tartozik Velence város önkormányzata, illetve a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvár és környéke területi szervezete is.

Az 5. Hírlap Jótékonysági Bringatúra partnerei:

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Ifjúsági és Sportkapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkárság; Fejér Megye Önkormányzata; Magyar Turizmus Zrt.; Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve; Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete; Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; Országos Mentőszolgálat Székesfehérvári Mentőállomása, Velence-tavi TDM; Katonai Emlékpark Pákozd; Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület; Fehérvár KC, TLI-Alba; Fehérvár AV 19; Videoton FC.

 

 

Regisztráció: itt!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!