A nyomor szélén - Kályhát kaptak a Hingyi testvérek

Ez akár egy Grimm-mese kezdete is lehetne, a két árva fivérről, akik hűvös, omladozó viskójukban élik mindennapjaikat, bizalmatlanok az emberekkel szemben, csak egymásra számíthatnak. A történet két hősének, Hingyi Istvánnak és Hingyi Gábornak aztán segítőik akadnak, akik azt szeretnék, azért küzdenek, hogy a két jóravaló fivér sorsa jobbra forduljon. Ételt, meleg ruhákat és tűzifát kapnak. A mese vége sajnos még korántsem happy end, de talán most egy kicsit mi is segítettünk abban, hogy a mélyszegénységben élő Hingyi-fivérek közelebb kerüljenek a minimumhoz.

Az árva negyvenes éveikben járó testvérpár, Hingyi István és öccse Gábor a seregélyesi szőlőhegyen laknak romos házukban. Édesapjuk két éve, édesanyjuk 2006-ban hunyt el, azóta ketten kénytelenek boldogulni abból a nagyon kevés szociális járadékból, amit kapnak.  Mindketten fogyatékkal élnek, Gábor gyámság alatt van, Istvánnak pedig még súlyos betegségekkel is meg kell küzdenie. Régebben prosztatarákkal kezelték, most pedig az ő szavaival élve, az egész teste le van merülve, alig bír megtenni pár lépést úgy, hogy ne fáradna el.

Tudják, évről évre kiadnak egy listát, ami számba veszi a leggazdagabb magyarokat. Nos, a Hingyi testvérek a másik póluson, a száz legszegényebb között kaptak helyet. Valódi mélyszegénységben, a nyomornak is a legszélén élnek: a vizet nemrég ugyan bevezették omladozó házukba, a csapból két piros vödörbe tudnak maguknak vizet engedni, de áram híján a házban egész nap nyomasztó sötétség uralkodik, a vezetékeket folyton szétrágják a patkányok.

Eddig csak egy kis sparhelt adott nekik melegséget, de csütörtök óta már egy cserépkályha mellett élhetik mindennapjaikat. A kályha a Fejér Megyei Hírlap és egy Vas megyei cég közös adományaként került a Hingyi testvérekhez a seregélyesi alpolgármester és iskolaigazgató, Sajtos József közreműködésével.

„Örülünk, legalább tüzelhetünk” – mondta István. Szerencsére ezen a télen már lesz miben és lesz mivel, hiszen az önkormányzat tűzifát is - jól égő „akácafát”, ahogy Pista mondta - adott a testvérpárnak. Régóta szeretnének már nekik jobb körülményeket teremteni.

Jobbra Hingyi István, aki széles mosollyal az arcán segített a szakembereknek beépíteni a kályhát

- Folyamatosan segítjük őket étellel és ruhával - mondta az egyik segítőjük, Kajos Istvánné, aki pár éve, még önkormányzati képviselőként talált rá a testvérpárra, azóta szívén viseli a sorsukat. 

Az ellenállás ellenére is – tette hozzá, hiszen István és Gábor nagyon bizalmatlanok voltak, ezt még vélhetően az édesanyjuk oltotta beléjük. Féltek, és tartottak mindenkitől. A csalóktól, attól, hogy elszakítják őket egymástól, hogy elviszik őket valahová. Mára már pár embernek sikerült elnyerni a bizalmukat.

-  A következő lépés az lesz, hogy féregtelenítjük a házat, és ki kell irtani a patkányokat is – mondta el Kajos Istvánné.

Az újságíró jegyzete

Mérhetetlen bűntudat, hála és düh. Ez a három, önmagában is erős érzés szorította egyszerre a lelkemet, torkomat, mellkasomat, amikor egy seregélyesi szőlőhegyen lakó árva testvérpár omladozó házába léptem. Bűntudat, mert én ezt a pár mondatot egy szép, meleg, parfümillatú szobából írom, közben jelez a mikró, a tányéromon rakottkrumpli, az asztalomon meg nyolc különböző árnyalatú körömlakk sorakozik. És igen, düh, minden életével elégedetlen „luxuspesszimistával” szemben, akiknek mindig olyan „rossz”. Pistáék, akiknek semmijük sincs, tudnak még örülni. Mindennek, bárminek, most épp egy kályha melegének.

Hála mindenért. Hála a leckéért.