Hírek

2016.02.18. 18:43

Drogdílerek veszélyes emberkísérletei

Sárkeresztúr – Ahogy arról beszámoltunk, egy 44 éves sárkeresztúri férfi ellen folyik büntetőeljárás, aki új pszichoaktív anyaggal kereskedett a településen.

Buthy Lilla

A házkutatás során 170 gramm növényi törmeléket foglaltak le a rendőrök, a napokban pedig további 19 helyen tartottak házkutatást, tanúkat – fogyasztókat – hallgattak ki az ügyben.

De mégis mit nevezünk új pszichoaktív szernek? Napról napra bővül a lista...

Új pszichoaktív szereknek, vagy dizájner drogoknak nevezzük, melyeket korábbi, ismert szerek molekulaszerkezetének megváltoztatásával fejlesztenek ki. Erre rengeteg lehetőség van: több száz ilyen szer van már tiltólistán, de egy-egy komponens megváltoztatásával folyamatosan új formát öltenek, és így máris új –tiltólistán kívüli– pszichoaktív anyagról beszélhetünk.

Boros Zoltán, a Sárbogárdi Rk. Bűnügyi Osztályának vezetője

A szintetikus kannabinoidok sajnos nagy sikert aratnak manapság: lényegesen olcsóbbak, mint a marihuána, éppen ezért elterjedtebb, rengetegen használják. Ugyanakkor sokkal veszélyesebbek is, hiszen kiszámíthatatlan a hatásuk, nem ismerjük a kockázatait. Tulajdonképpen ezeket akár emberkísérleteknek is tekinthetnénk: minden esetben a fogyasztók a tesztelők.

A biofű elnevezés is csalóka, hiszen ez mesterséges anyag: általában növényi törmelékre, például zsályára permetezik rá, vagy ebbe a mesterséges anyagba áztatják. A „trend" azt mutatja, hogy éppen a fiatalok az egyik célcsoport: zsebpénzből könnyebben hozzá tudnak jutni a sokszor még a cigarettánál is olcsóbb biofűhöz. Ám ennek az „utazásnak" akár még kóma is lehet a vége...

– Súlyos mérgezéses esetek is előfordulnak, sajnos a pszichiátrián is nagyon gyakran találkozunk olyanokkal, akik emiatt kerülnek be: leginkább pszichotikus, skizofréniához hasonló tünetekkel, mint hallucináció, üldöztetéses téveszmék, nyugtalanság, agresszivitás. Ezek a tünetek nem hasonlítanak az alap vegyület tüneteihez. Olyan komoly fizikai megvonási tüneteket is okozhat, mint a heroin – ilyennel is találkoztam már, bár ez azért ritkábban fordul elő – fűzte hozzá Rappant György pszichiáter, addiktológus főorvos.

Rappant György pszichiáter, addiktológus főorvos

– Rengetegféle szerről beszélhetünk: az egyik addiktív, a másik kevésbé. Sokszor bizony növelni kell az adagot, hogy az azonos hatást elérjék – magyarázta a főorvos.

De nézzük meg az új pszichoaktív szerekkel kapcsolatos jogi hátteret és következményeket is. Boros Zoltán, a Sárbogárdi Rk. Bűnügyi Osztályának vezetőjétől megtudtuk, a dizájner drogok fogyasztását nem bünteti a törvény, a forgalomba hozatalt viszont igen. A rendőrség által lefoglalt gyanús növényi törmelékekről minden esetben szakértői véleményt kérnek: a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben vizsgálják meg az anyagot. A laborban derül ki, hogy a lefoglalt anyag, minek minősül.

– A sárkeresztúri férfi kapun keresztül adta ki ezeket a szereket, de egyébként sokan interneten is hozzáférnek. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a szerek generálják a bűncselekményeket, hiszen sokan vagyon elleni bűncselekményekkel szerzik meg a rávalót – zárta a rendőr.

A bíróság egyébként az előzetes letartóztatás helyett a családi házában üzletelő gyanúsított házi őrizetét rendelte el...

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!