Hírek

2016.04.03. 17:38

Cél a halünnepen: olyat főzni, mint senki más! - titkok a halhoz

Székesfehérvár – Ha a hal nem is, fogyasztói mindenképp boldogok voltak szombaton, hiszen a Palotavárosi tavak mellett hatvan üstben forrt az étel a Fehérvári Halünnepen. Volt, aki eltökélte: Olyat főz, amit senki más!”

S. Töttő Rita

Szögezzük le: mindenkihez nem tud odamenni az ember egy főzőversenyen, ahol számtalan   üstben forr az étel, de azért akadt jó pár olyan versenyző a Fehérvári Halünnepen, akiknek bográcsába már az étek elkészülte előtt is jó volt belenézni.

Ha a látogató bírta a füstöt, nyelte a kormot, sokféle halétekkel találkozhatott ugyanis: ott voltak például A  pokol kölykei, melynek  ifjú séfje,  Németh Szabolcs hosszas kérlelésre elárulta: ő bizony  egri bikavérrel bolondította meg a vegyes halászlevet. Szerinte azonban nem feltétlenül ettől, inkább     attól jó az ő halászlevük, hogy ő maga készíti... - mondta passzírozás közben.

Mindeközben, nem messze innen ügyködött a tavalyi győztes: a Fehér Team családi-baráti társaság a Feketehegyről idén is ringbe lépett, Fehérné Máthé Edina vezetésével. Ő idén savanyúkáposztás, kelkáposztalevélben párolt pontyfilét készített gőzgombóccal. De hogy jön az ilyen? – kérdeztem véletlenül:

– Csak úgy jön. Szakács a végzettségem, otthon szoktam sokat főzni.  Rögtönzött recept ez is, ami volt hozzá, azt hoztuk – árulta el Edina, aki egyébként tavaly pásztortarhonyával töltött cukkinis pontyot készített csapatával, ezzel vette le a lábáról a zsűrit. A tét idén is ugyanaz, mint tavaly: – Olyat akartam főzni, amit senki más!

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csapatának standjánál, a meglehetősen hangos mulatós zenét produkáló színpad mellett üde zöld fűszerektől világított és illatozott  a bogrács. – Tárkonyos harcsaragu  készül, répával, zellerrel, karfiollal, brokkolival, zöldborsóval, gombával és persze hallal - sorolta a negyedik alkalommal itt főző Lendvai Csaba, a vízügy szakaszmérnök helyettese.

Négy évvel ezelőtt a székesfehérvári horgászok és a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (HOFESZ) nem gondolták volna, hogy ekkora sikere lesz egy kis szórakozásnak. De lett: a magyar gasztronómia fenegyereke, néha méltatlanul mellőzött alapanyaga,  a hal Székesfehérváron úgy tűnik, legalább akkora népszerűségnek örvend, mint például Baján.

Nem véletlen az sem, hogy az 1300 főt tápláló Székesfehérvár halászleve is bajai módra készült el a Halünnepen. Mind el is fogyott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!