Hírek

2016.05.05. 17:03

Valaki ellopta a leölésre ítélt Hannibált

Székesfehérvár – Korábban arról írtunk, egy kormányhivatali határozat értelmében 48 órán belül leölés vár Hannibálra, aki februárban megtámadott egy nőt.

Kocsis Noémi

A halálos kimenetelű nádasdladányi kutyatámadást követően a kutyát elkobozták, a fehérvári Aska ebtelepére került, ahonnan az Állatvédőrség vezetője – mint az új gazda, akinek javára  az eredeti tulajdonos lemondott –  elvitte a kutyát és megkezdték a rehabilitációját. Az ügyben indult hatósági eljárások egyikében április 29-én azt a határozatot hozta a megyei kormányhivatal járási hivatala, hogy a staffordshire terriert az Állatvédőrségnek az irat kézhezvételétől 48 órán belül vissza kell szállíttatniuk Fehérvárra, elaltatásra. Az Állatvédőrség közösségi oldalát rögtön tiltakozó kommentáradat lepte el, több tucatnyian javasolták az állat ál-, vagy tényleges ellopatását, átchipezését és külföldön elrejtését, sőt, önként vállalkozó is akadt volna bőven. Ma pedig az Állatvédőrség kiadott közleményében az szerepel, hogy Hannibált csütörtökre tényleg ellopták. "Az előírásoknak és jogszabályoknak teljes mértékben megfelelő elhelyezési, tartási és gondozási körülmények ellenére ismeretlen tettes/ek pontosan nem ismert időpontban (2016. május 4. nap 21 óra és május 5. nap 06 óra közötti időben) Hannibált tartási helyéről eltulajdonították.

Az Országos Állatvédőrség Alapítvány ezúton nyilatkozik arról, hogy a történtektől elzárkózik, mert hitvallásához az önhatalom elutasítása, eszköztárába pedig a törvényes út tartozik. " - áll kiadott közleményükben. A szervezet - amely a leölési határozat ellen továbbra is bírósági úton kíván fellépni - rendőrségi feljelentést tett és kéri az elkövetőt, vigye vissza a kutyát. A kutya eltűnését az Állatvédőrségen kommentelők sikertörténetként ünneplik, más vélemények szerint azonban Hannibál már nem is él, mert gyanúsan nagy csönd van körülöötte, rehabilitációjáról utoljára március közepén jelent meg híradás, vagy fotó annak ellenére, hogy a folyamatról rendszeres tájékoztatást ígért az új gazdaként működő, rehabilitáló szervezet.

Csütörtök délután a leölést elrendelő hivatal is kiadott egy közleményt az alábbi szöveggel: "Korábbi, agresszív, súlyos emberi sérüléseket okozó támadások után megölt egy idős asszonyt a Hannibal nevű staffordshire terrier kutya Nádasdladányban, 2016. február 20-án.  Az ebek viselkedésében jártas, igazságügyi állatorvos szakértői véleménye – 18 oldalas elemzése – a többi között megállapítja: „Az állat élete végéig potenciális veszélyforrást jelent az agresszívvá válás, az ismételt ölés tekintetében ” Ezért, a törvény szerint szerint, a Székesfehérvári Járási Hivatalnak úgy kellett döntenie, hogy a gyilkos, rosszul szocializált, kiszámíthatatlan viselkedésű, bármikor újra agresszíven támadó ebet végleg el kell altatni. Az Állatvédőrség számos korábbi, téves állítása tételesen cáfolható. Súlyos erkölcsi felelősséget vállal az a szervezet, amely megpróbálja a közvéleményt megtéveszteni, és egy gyilkos, bármikor újra agresszívvé váló kutya vélt érdekeit fontosabbnak tartja, mint az emberek biztonságát, életét és a jogszabályokat. Az 1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről (továbbiakban: Ávtv.) 24/C. § (1) bekezdése, amely szerint: „Az állatvédelmi hatóság elrendeli az eb életének kioltását, amennyiben az halálos kimenetelű sérülést okoz embernek, és az ebek viselkedésének megítélésében jártas szakértő megállapítja, hogy az eb viselkedése egyértelműen a sérülés okozására irányult.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!