Hírek

2016.07.19. 14:04

Eltűnt az idős férfi - a sürgősségin látták, ahonnan elment

Székesfehérvár – Múlt kedden tűnt el otthonából Boros Károly, akit néhány órával később a sürgősségi osztályon láttak. Onnan azonban elment.

S. Töttő Rita

Július 12-én, kedden reggel fél 7-kor indult útnak a 65 éves édesapám – meséli Boros Bernadett, Károly egyik lánya kétségbeesve. Átlagos nyugdíjas, aki sétára indult, azt gondoltuk, talán a Halesz park felé veszi az irányt. – De este sem tért haza, ezzel hívott fel az édesanyám.

A család Károly keresésére indult, bejárták az összes lehetséges útvonalat, de senki nem tudott róla. Majd megkeresték a sürgősségi osztályt, ahol végre nyomra bukkantak: azt mondták nekik, hogy még kedden reggel fél 10 óra tájban hozta be őt a mentő, mert a Hübner András utcában rosszul lett, elájult és kihívták neki a mentőt.

Boros Károly itt unokájával látható, akit nagyon szeret

A mentők Boros Károlyt bevitték a sürgősségi osztályra, ahol magához tért, majd pedig szó nélkül, észrevétlenül  távozott a kórházból, anélkül, hogy nővérek, orvosok megvizsgálhatták volna.

– Itt látták utoljára – tette hozzá a lánya, aki többi családtagjával együtt nagyon aggódik apjáért. Plakátolásba is kezdtek, arcképével, adatokkal együtt tették ki a papírokat a városban, melyek azonban hamar le is kerültek a kitett helyekről, ugyanis akkor tudták meg, hogy a plakátolás engedélyköteles. És még fizetniük is kellett azért, mert engedély nélkül tették ezt – bár ez most csak mellékszál.

Boros Károlyról azóta semmit nem tudni. A szerdai nagy vihart teljes kétségbeesve élte át a család: nem tudják, merre lehet, hogyan élte meg a férfi a megpróbáltatásokat. Azóta egy hét telt el. - Azt gyanítjuk, hogy valami történhetett vele, amikor elájult és azért nem tud hazajönni - vélekedik lánya, aki adatokkal is szolgált édesapjáról:Károly 165 centiméter magas, zöldes szemű, ősz hajú, sovány férfi, aki citromsárga pólóban, drapp hosszú nadrágban, zárt cipőben ment el otthonról, és kulcs is volt a nyakában. Aki tud róla valamit, látta, keresse a rendőrséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!