Belső-Ázsia egy világutazó szemével

- Szívem csücske ez a terület - kezdte a világutazó, Molnár Róbert előadását, aki most épp Közép-Ázsiából tért haza. A fehérvári diák Pécsen tanult tovább, majd az egyetem után elhatározta, elindul világot látni, 2000-ben az első földrajzi expedíciója során Indiába és Nepálba utazott. - Egy-egy csoporttal 3-5 hétig vagyunk egy országban, és a diákokkal megpróbálunk úgy élni, ahogy a helyiek. Önkéntes, társadalmi munkát végzünk. Együtt főzünk az ott élőkkel, jurtában alszunk, öt napig lóháton túrázunk, vagy épp kumiszt iszunk. Azt szoktuk mondani, a diákok 70-80 százaléka az expedíció egy pontján biztosan sírni fog. Akkor, amikor ki kell lépniük a komfortzónájukból. Nehéz ezekkel az érzésekkel megküzdeni - fogalmazott az egykori tájfutó. Van, hogy skorpiókkal találkoznak az egyik helyi iskola felújítása során, máskor kecskét fejnek, helyi táncot táncolnak, mongol birkózáson szurkolnak vagy lovasversenyt néznek. Megismerik a kultúrát, a nevezetességeket, és azt, hogyan élnek ott az emberek.

- Az ételekhez is komoly gyomor kell, hozzá kell szokni a különbségekhez - mondta a világutazó, aki egyébként nem eszik húst, és ezeken a területeken bizony nem a zöldségek, a húsok jelentik a konyhaművészet alapjait: Kirgizisztánban, Mongóliában, Üzbegisztánban főként főtt, sült birkát esznek. Mindent felhasználnak, az agyat és a szemet is. Főzés után az állat részeit zsírban tárolják, ezt adagolják az ételekbe. Megszokott látvány a sztyeppéken a jak és az jak nősténye, a nak is. Ezeket az állatokat is szelídített háziállatként tartják, tenyésztik. A babonák és a hiedelmek, a sámánizmus a mongol emberek mindennapjainak a része.

A nomád életformába is belekóstoltak, öt napig lóháton túráztak Fotó: Molnár Róbert

- Kirgizisztánban, amint egy kisgyerek fel tud állni, felrakják a lóra. Ezek a népek összhangban vannak a természettel és egymással, sugárzik róluk az a szabadság, amit mi gyerekkorban éltünk át utoljára. És nem kell feltétlenül közös nyelv ahhoz, hogy megértsük egymást. Fantasztikus az a vendégszeretet, amit tapasztaltunk. Egyszerűen élnek, de mindenüket megosztják másokkal. Szinte nincs semmijük, de úgy is boldogok. Volt, hogy egy férfi lovagolt oda hozzánk, két műanyag flakonnal, hozott nekünk kumiszt. Másnap visszajött az ott hiánycikknek számító palackokért, mi pedig kenyeret adtunk cserébe - mesélte Róbert, majd egy életre szóló élményt idézett fel: - Sok mindent láttam már a világban, de olyat még nem, hogy másfél órán keresztül körülbelül ötszázszor villámlik, tíz másodpercenként. Vaksötétben, a szabad ég alatt, fantasztikus látvány volt.

Átevezve a gazdaságra, egy fényképet mutatott, amin az látszott, hogy az üzbég szálláson levő ágyát bankjegyek terítik be: nyolcezer dollárnak megfelelő üzbég valuta, ami azt jelenti, hogy harminckilónyi papírt, egymillió-hatszázezer szomot kellett cipelniük az út során. Róbert szerint ezekben az országokban boldogabban állnak a kihívások elé, hiszen teljesen magukra vannak utalva. Erről a gondolatról egy történet is eszébe jutott: - Egy isten háta mögötti helyen, a kínai határ mellett, Kirgizisztánban egy folyóba borult bele egy mögöttünk guruló Ural teherautó: leszakadt a rámpa, amin épp áthaladtak egy angol csoporttal. Kétnapi munkával eltérítették a folyót a szabaduláshoz. Még két hét kellett, hogy kiszedjék, de kétségbeesés helyett rögtön a probléma megoldásán kezdtek gondolkodni - mesélte Róbert, aki szerint egy ilyen expedíció óriási tanulási folyamat.