Hírek

2016.11.08. 18:35

Kerekasztalt rendeztek az oktatásról

FMH-információ - Fontos a közgazdasági ismeretek oktatása, a gazdasági, pénzügyi folyamatok megismertetése a hazai középiskolákban.

FMH-információ

Ez hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia által rendezett keddi kerekasztal-beszélgetésen.

A közgazdaságról a középiskolákban című fórumon Simai Mihály Széchenyi-díjas közgazdász bevezetőjében azt mondta, nemcsak a természettudományokban van tudásbeli lemaradásuk a fiataloknak, hanem a közgazdasági ismeretek terén is, és ez nem csak magyar probléma.

Az akadémikus szerint nem mindegy, hogy az embereknek milyenek a közgazdasági ismereteik, miként az sem, hogy a gazdasági döntésekben meghatározó fontosságú szereplőknek milyen a közgazdasági kulturáltságuk. Ez rendkívül fontos a politikusoknál - fűzte hozzá -, hiszen ők minden rendszerben hajlamosak arra, hogy szubjektív, voluntarista módon álljanak hozzá közgazdasági döntésekhez.

Telekis diákok óraközi szünetben. Már a tanrend része a gazdasági, pénzügyi ismeretek oktatása   Fotó: Koppán Viktor

Palkovics László oktatási államtitkár a kerekasztal beszélgetésen jelezte, hogy már a tanrend része a gazdasági, pénzügyi ismeretek oktatása, továbbá a tematikus oktatási héten is elsajátíthatnak a diákok ilyen alapvető ismereteket.

Az államtitkár közölte: sikerült a társadalmi figyelmet a gazdálkodástudományi tárgyakra terelni, pár százalékkal nőtt a legutóbbi felvételi eljárásban az ilyen irányú képzésre jelentkezők száma, ami azt jelenti, hogy az egyetemek és a hallgatók is képesek gyorsan reagálni.

Orosz Éva, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatási rektorhelyettese hozzászólásában kiemelte, nemcsak száraz ismeretanyagot, hanem szemléletmódot kellene a gyerekeknek átadni. Az azonban még nagy kihívás az egyetem előtt, hogy a tanárképzésbe hogyan lehetne a közgazdasági ismereteket beépíteni, arra felkészíteni őket, hogy szemléletet formáljanak - említette meg.

Bodnár Éva, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) társadalomtudományi és nemzetközi kapcsolatok karának dékánhelyettese többek között arról beszélt, hogy a közgazdasági ismeretek átadását akár már az óvodában el lehet kezdeni, hasonlóan a médiatudatosság tanításához.

Daruka Magdolna, a BCE docense is azon a véleményen volt, hogy korábban kellene az ismereteket átadni, az általa említett felmérések szerint a tanulók a makroszintű és a nemzetközi közgazdasági folyamatokkal egyáltalán nincsenek tisztában.

Palkovics László a kerek-asztal beszélgetésen elhangzottakra reflektálva elmondta, a közgazdasági ismeretek oktatásának kérdésével mindenképpen foglalkozni kell, de például az óraszámemelés nem jöhet szóba.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!