Hírek

2017.01.06. 20:20

Nagy januári leárazások

Székesfehérvár - Sok üzlet 5-60 százalékkal olcsóbban kínálja termékeit azért, hogy kiszórja a régebbi árukat.

Laci Patrícia

A december sokaknál a költekezésről szólt, mivel a karácsonyra fel kellett készülni, most pedig már minden kirakatban akciót reklámozó táblákat találunk. Ez a nagy leárazások ideje.

A leárazások nemcsak decemberben, hanem ebben a hónapban is folytatódnak tovább. Ahogy körülnéztünk a városban, megállapítottuk, elsősorban a ruházati és az elektronikai üzletek próbálják becsábítani magukhoz az embereket.

Januárban alig akad olyan ruhaüzlet, amely ne értékelné le a téli kollekció egyes darabjait
Fotó: Molnár Artúr

Az egyik elektronikai termékeket forgalmazó cég például január első munkanapja óta nagy leárazásokat tart, akciózott termékeit 5-50 százalékkal olcsóbban adja. A műszaki cikkeket árusító áruházak még hitelajánlatot is feltüntetnek a vásárlóknak.

Az egyik fehérvári bevásárlóközpont marketing igazgatója, Almási Márta elmondta nekünk, hogy az eddigi évektől eltérően a boltok már karácsony előtt megkezdték a leárazást, amit igen kedvezően fogadtak a vásárlók. Ezt látják a látogatottságból is, ami még januárban is elég magas.

Hári-Oszoli Nikolett, az egyik fehérvári cipősbolt munkatársa elmesélte, hogy ők is élnek a januári leértékelés lehetőségével.

- Az akció már elkezdődött nálunk, de még nem mindent áraztunk le, ezt fokozatosan tesszük meg. Jelenleg 10 százaléktól 50 százalékig értékeltük le a kiválasztott termékeket. Az emberek teljes mértékben kihasználják az akciókat. Valaki már decemberben elhatározta például, hogy a kiszemelt darabot inkább januárban vásárolja meg - mesélte Nikolett.

A cipősbolt munkatársa elmondta, a tavaszi kollekció már érkezik hozzájuk, az új daraboknak pedig kell a hely, emiatt is fontos az ő szempontjukból a januári leárazás.

Imréné Nagy Veronika, az egyik fehérvári ruhabolt üzletvezetője is ugyanazon a véleményen van az áruk lecseréléséről, mint a megkérdezett cipősbolt munkatársa.

- Minden szezonban valami mást kell mutatni, nem állhat egy-egy darabban túl sokáig a pénz - mondta az üzletvezető.

Imréné Nagy Veronikától megtudtuk, hogy az ő boltjukban szintén vannak, s még lesznek is leárazások. A kereskedőtől megkérdeztük, hogy vajon inkább a nők vagy a férfiak hajlamosabbak elcsábulni a leértékelt ruhadaraboknak? Ugyanis egy régi sztereotípia szerint a gyengébbik nemre jellemző az, hogy folyamatosan figyelik a ruhaboltok akciós ajánlatait.

- Ez szerintem nem annyira függ a nemtől, inkább beállítottság kérdése. Aki akcióvadász, ő mindig kihasználja a leárazások időszakát. A minap volt itt egy úr, aki nem volt teljesen megelégedve a leértékeléssel, s azt mondta, szokott ő jobb akciókat is kifogni, így majd visszajön később - osztotta meg velünk tapasztalatait Veronika.

OLVASÓINK VÉLEMÉNYE:

Nagy András Béla:

A leárazásoknak meglesz még a böjtje. Hamarosan a duplájára fog emelkedni minden, nem adok egy negyedévet rá, úgy, mint a sertéshúsnál.

Mekota Szabina:

Ha nagyon akciós terméket találok, elgondolkodom, hogy megvegyem-e - persze csak akkor, ha valóban szükségem van rá. Tudatos vásárló vagyok.

Lencsés Anett:

Szimpatikusak a leárazások. Elsősorban a ruha, cipő, táska érdekel - mint szerintem minden nőt. Vannak kedvenc üzleteim, ahova mindig bemegyek, ilyenkor főleg.

 









Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!