A kapunyitási pánik egyik jellemzője a halogatás és a jövő miatti szorongás

A különböző életszakaszok közötti váltás mindig fokozott nehézséget jelent, ez egy sérülékeny időszak, de magában hordozza a fejlődés lehetőségét is, ami a krízis lényege, magyarázza Molnár Andrea pszichiáter, akit a kapunyitási pánikról kérdeztük.

- Az életnegyedi krízis vagy kapunyitási pánik fogalma az elmúlt másfél évtizedben terjedt el. A kapuzárással ellentétben éppen a túl sok lehetőség kiszámíthatatlansága és az állandóan változó viszonyok definiálják. Az életkezdési krízis leginkább a mai 20-as, 30-as korosztályt érinti, ők az Y generáció. Ez a korosztály egy fogyasztói társadalomba született bele. Szüleik, a babyboomer-ek vagy az X generáció tagjai kemény munka árán küzdötték fel magukat egy bizonyos pozícióba, azt is látták, ahogy a szülők sokszor nagy árat fizettek ezért és kiszolgáltatottá váltak a munkaerő piacon. Ők nem akarnak robotolni, magától értetődik számukra, hogy karriert érnek el. A technikai fejlődés, a jólét növekedése, s a modern gyermeknevelési nézetek terjedése mentén egy öntudatosabb, magabiztosabb, de egyben feljogosítottabb nemzedék növekedett fel. A lehetőséggel az elvárások is növekedtek. Tapasztalataim szerint ennél a korosztálynál erőteljesen jelentkeznek a szorongásos tünetek. Sőt, a kapunyitási pánik súlyosabb esetben pánik rohamokkal, pszichoszomatikus tünetekkel, depresszióval is járhat, változatos testi tünetek is kísérhetik, melyek a szorongás megnyilvánulásai, azaz fejfájás, izomfeszülés, mellkasi fájdalmak, szívdobogásérzés, emésztési zavarok, illetve szédülés - mondja a pszichiáter, aki szerint a kapunyitási pánik egyik klasszikus jellemzője a halogatás, erre jó példa az, amikor a fiatal késlelteti a felsőoktatási tanulmányainak lezárását.

Molnár Andrea pszichiáter szerint ha a fiataloknak sikerül megtalálni az érdeklődési körüknek és hajlamaiknak megfelelő tevékenységet, csökken a kiégés, s a motiváció vesztés lehetősége Fotók: Molnár Andrea, Shutterstock

A 24 éves Kovács Adrienn úgy érzi, ő is szenved az életnegyedi krízisben, szerinte a fiatalok egyre magasabb elvárásokkal találják szembe magukat.

- Egyre több olyan korombelit látok, akik már huszonévesen nagyon sikeresek, s megállíthatatlanul haladnak előre. Gondolok itt a zenészekre vagy a számítógépzsenikre. Ilyen példákkal körülvéve mi, „hétköznapi" fiatalok hajlamosak vagyunk túl szigorúnak lenni magunkkal szemben. A munkaerőpiacon precíznek, motiváltnak, pörgősnek, rugalmasnak kell lennünk egyszerre, s az sem árt, ha 23 évesen rendelkezünk 2-3 év tapasztalattal. Szerintem sok fiatal úgy érzi, annyi tennivaló áll előtte, hogy legszívesebben hozzá sem fogna. A szüleink és a társadalom is azt várja el, legyen nyelvvizsgánk, diplománk, munkahelyünk, legyünk ott mindenhol, vegyünk részt mindenben. Nem az a teher, hogy tanulnunk, dolgoznunk kell, hanem az érzés, hogy mindent egyszerre várnak el tőlünk. Én nem érzem magam felnőttnek, mert bár felelősségteljes vagyok, időben befizetem a számláimat, s mindig tiszta a lakásom, úgy érzem, az iskolában nem készítettek fel az élet valódi kihívásaira, mint például a lakásvásárlásra vagy a hiteligénylésre. Még mindig egyetemre járok. Így nagyon nehéz elindulni a saját utamon, kicsit úgy érzem, mintha a sötétben tapogatóznék - osztja meg velünk gondolatait Adrienn.

Az Y generáció tagjait sújtja elsősorban a kapunyitási pánik, a fiatalok halogatnak, s szoronganak jövőjük miatt.

Az életnegyedi krízis kezelésére a leghatékonyabb megoldás a megelőzés lenne Molnár Andrea pszichiáter szerint.

- Ha a fiataloknak sikerül megtalálni az érdeklődési körüknek megfelelő tevékenységet, s nem elsősorban a társadalmi elvárások trendjei, s a kecsegtető kereseti lehetőségek határozzák meg a döntésüket, csökken a kiégés és a motiváció vesztés lehetősége. A munkatapasztalat szerzése az egyetemi évek alatt segíthet önbizalmunk növelésében, preferenciáink megtapasztalásában. Ha mégis úgy érezzük, hogy nem jól választottunk, ne féljünk változtatni - tanácsolja a szakértő.

SZERINTEM

Mivel 23 és fél éves múltam az előző hónapban, így tudom, milyen a kapunyitási pánik állapotában létezni. Hiába van állásom, félek a jövőtől, a társadalmi és munkahelyi elvárásoktól. Pedig aki jól ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nyuszi. Sőt, elég önálló vagyok. Bármit megoldok, ha olyan kedvem van, elutazom pár napra külföldre egyedül, viszont még mindig a szüleimmel élek, akik nem kérik, hogy fizessem a számlákat. Talán ez az egyik oka, hogy nem tudok magamra felnőttként tekinteni, külön lakás vásárlásra sajnos nincs pénzem, ugyanis nem vagyok egy Onassis vagy Rockefeller leszármazott, s bankot se tervezek rabolni.