Nők, akik lefejezik az előítéletet

Nehéz úgy női-férfi szakmákról és szerepekről írni, hogy óhatatlanul fel ne bukkanjon a sorok között némi előítéletesség. Hiszen már a megfogalmazás, a témafelvetés is rásegít erre: miért írunk férfias szakmákban dolgozó nőkről? Ha ők ugyanúgy csinálják a dolgukat és elismert, jó szakemberek, miért kell egyáltalán felvetni, hogy milyen neműek? Nos, azt gondoltuk, a megközelítés mégis segítő lehet, ha azt mutatjuk be, mely egyelőre hagyományosan férfiterepnek tartott foglalkozásokban találunk már a helyüket remekül megálló nőket, akik akár csöndes, akár a sajtónyilvánosság előtt zajló helytállásukkal kimondatlanul mégis azért küzdenek, hogy a meglévő kétségek és társadalmi egyenlőtlenségek hamarosan szépen belesimuljanak a közbeszédbe.

Bánfi Henriettet, egy autósiskola egyik alapítóját azonban még ma is gyakorta megbámulják, ha a T-betűs autó anyósülésén éppen egy ifjú tanulónak magyarázza a közlekedés, vagy a vezetés szabályait. Hát, még ha a diák éppen szintén nőnemű! Ilyenkor előkerülnek a szokásos tipizálások: lám csak, vak vezet világtalant, két nő a kocsiban, mi lesz ebből. A 2003 óta oktató Henriett annyiból rá tud cáfolni ezekre, hogy nyugodt hangon, nem címkézve, de azért tényszerűen elmeséli, az ő szakmájában zömében az idősebb korosztály tagjai azok, akik fenntartják a még létező sztereotípiákat. A fiatalok a női oktatótól sem idegenkednek, de az önmagukra irányuló, gender alapú előítéletek sem hátráltatják őket: Henrietthez még nem ült be olyan fiatal tanuló, aki úgy állt volna a gépjárművezetés megtanulásához, hogy ez neki úgysem fog menni, hiszen ő csak egy lány...

- Mikor a C típusú járművezetői vizsgát csináltam és egyszer megálltam egy zebránál, az ott áthaladó házaspár hölgytagja megrángatta a férje kabátját: úristen, nézd már, ki vezeti ezt a teherautót, egy nő!!! Nálam oktatáskor nem számít, milyen nemű a diák, a hozzáállásomat, viselkedésemet inkább az ő személyisége fogja meghatározni. Mindenkit megtanítok tankolni, s ennek mind a lányok, mind a fiúk is nagyon szoktak örülni, hisz ők sem mindig tudnak.

Bánfi Henriett férjével közösen autósiskolát alapított és vezet. Bár régi rutinos vezető, oktatóként ma is megbámulják. Öt fehérvári oktató nőtársával igyekszik ellensúlyozni az előítéleteket
Fotó: Molnár Artúr

Mielőtt értekeznénk róla, miért okoz még ma is problémát nőként elhelyezkedni egy ma még hagyományosan férfiasnak tartott szakmában, álljon itt bevezetőül egy kis történet napjainkból:

Egy felnőttképzéssel foglalkozó ismerős meséli, hogy a nemrég náluk indított szállodai szobaasszonyi képzésre egy férfi is jelentkezett, természetesen el is végezte a képzést, le is vizsgázott, de hogy az erősen a nemi szerepekhez kötött foglalkozásnevek terén mennyire nem tudja követni a szaknyelv a társadalmi változásokat, arra kitűnő példa az úr végbizonyítványába került megnevezés. Végzettsége: szobaasszony - mert egyszerűen nincs magyar szavunk e szakmán belül a férfiakra. Ahogy a varrónők, mosónők, óvónők tekintetében sincs - bár utóbbiaknál az óvó bácsizást egyre inkább használjuk. És már csak óvó bácsik kellenének a pályára...

A sztereotípiák leküzdéséről ki más tudna mesélni, mint egy veszélyes, nőktől az óvó-féltő hozzáállás miatt amúgy is elkerített, nagyon pasis szakmában tevékenykedő hölgy? A bicskei Kánai-Győrik Izabella "igazi" tűzoltó nem lehetett (honunkban ez ma még szabály), de szívesen, lelkesen dolgozik a kisváros egyik önkéntes tűzoltójaként.

Kánai-Győrik Izabella elméleti munkája mellett keresett egy gyakorlatias elfoglaltságot, s az önkéntes tűzoltóságban meg is találta. Önkéntesként szívesen van ott a vonulásokon, a tűzvonalban
Fotó: Koppán Viktor

Férje tűzoltó, így példa, annak minden oldalával volt előtte, viszont segíteni és a személyisége gyakorlati oldalát felvillantani szeretett volna, ezért - miután többször utazgatott külföldre és látta, hogy működnek arrafelé a hasonló önkéntes egyletek - elvégezte a szükséges képzést és belevágott. Izabella a hétköznapokban meglehetősen elméleti, iroda munkakörben dolgozik, így kifejezetten jó érzés számára, hogy a barkácsolós, megoldós, végrehajtós énje is szerephez jut. A férfi tűzoltók először kevéssé vették komolyan az éles esetekhez fűződő kivonulási szándékát, azon túl, hogy "de helyes asszonyka, hogy így segíteni szeretne". Majd volt Bicskén egy helyi tűzoltóverseny, amelyre egyedüli nőként Izabella is benevezett és bár egy sor feladattal ott találkozott életében először, a középmezőnyben sikerült végeznie.

Az ott kapott reakciókból érezte meg, hogy kezdik respektálni a férfi tűzoltók. Szívesen tevékenykedne egyébként e téren többet, de munkája miatt egyelőre ennyi fér bele. Az éles helyzetek nem riasztják, az égési sebesültek, esetlegesen a halál látványára a vonulás közben már felkészülnek a tűzoltók. Izabella a férjével is összedolgozott már, mikor egy halálos közúti balesetnél, ahol egy ember elhunyt, egy másik súlyosan sérült, de életben maradt, a házaspár közösen áramtalanította a balesetes járműt.

Kivételes esetben találunk nőket az ipari alpinisták között is. Olyat pláne nem, aki ruhaipari és jogi iskolát is végzett, ráadásul még jótékonykodik is: Szép Nikolett ugyanis megtestesíti a noment est omen szállóigét, mert nagyon dekoratív, a közreműködésével is készült naptár eladásával pedig karitatív célokat valósít meg. Tizenegy, szintén férfias foglalkozást űző társnőjével ugyanis a naptáreladásból befolyt összeggel ők is küzdenek a Mályvavirág Alapítvány támogatásáért, s egyben a méhnyakrák ellen.

Az ipari alpinista Szép Niki, mint Miss Február ezzel a naptárfotóval a méhnyakrák elleni küzdelmet is támogatja

- Négy és fél éves korom óta mászok falat, és sziklát - meséli a kezdetekről Nikolett. - Kilenc éve megkérdeztem valakit, akinek volt egy alpin cége, s mászott is, hogy mi lenne, ha megpróbálnám én is - azóta ebben a szakmában dolgozom. Nyilván engem is ért már negatív diszkrimináció, hiszen az egy alap sztereotípia, hogy egy nő gyöngébb, vagy nem akkora teherbírású. Mivel gyerekkorom óta sportolok, nekem azért megvolt megfelelő alapfizikumom a szakmához, de tény, hogy vannak olyan munkák, ahova több erő kell, például a festéshez, vakoláshoz. Összességében azonban azt gondolom, az, hogy valaki jó-e a szakmájában, az egyáltalán nem genderfüggő.