Hírek

2017.04.29. 06:55

Lopott motorral ment autót lopni

A Gárdonyi és Dunaújvárosi Rendőrkapitányság szakmai együttműködése eredményeként négy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg egy ercsi lakost.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat K. Sándor 25 éves ercsi lakossal szemben, három rendbeli lopás vétség és egy rendbeli lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

Ercsi, Rákóczi úton intézkedett a helyi körzeti megbízott egy segédmotor-kerékpárral közlekedő személlyel szemben 2017. április 27-én délben. A motoros férfi úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy bukósisakot nem viselt, vezetői engedéllyel nem rendelkezett és a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. Az ellenőrzés során a rendőr megállapította, hogy a segédmotor-kerékpárt három órával korábban az Egressy utcából tulajdonították el, a jármű csomagtartójában pedig két autóba szerelhető rádiósmagnót talált. A férfi a járműlopást elismerte, úgy nyilatkozott, hogy csak néhány kört szeretett volna menni vele. A magnókról pedig azt mondta, hogy azokat „lomizta".

Fotó: police.hu

Az Ercsi Rendőrőrs és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság bűnügyi szakembereinek együttműködése során megállapítást nyert, hogy a gyanúsított miután a robogót eltulajdonította, az Iváncsai Vasútállomásra hajtott, ahol két gépjárművet feltört és azokból a rádiósmagnót kiszedte, és egy harmadik, Nissan típusú gépkocsit pedig megpróbált eltulajdonítani, azonban a járművet végül nem tudta beindítani. Ezt követően tért vissza Ercsibe, ahol a körzeti megbízott elfogta.

A gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását, amit 2017. április 28-án az illetékes bíróság elrendelt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!