Hírek

2017.05.23. 13:10

Fontos bejelentés hangzik majd el a szombati repülő majálison

Repülő majálist rendez az Albatrosz egyesület május 27-én, szombaton a börgöndi repülőtéren.

B. Kiss László

Tavaly ünnepeltük a székesfehérvári repülés történetének 100 éves jubileumát. Az emlékév során több rendezvény is zajlott a jeles évforduló kapcsán, így például repüléstörténeti versenyt szerveztek iskolásoknak, konferenciát tartottak a városháza dísztermében, és nemzetközi repülőnapot rendeztek – mondta el Szilády Dezső, a Albatrosz Repülő Egyesület elnöke a szombati rendezvényről tartott sajtótájékoztatón. Az emlékév már elfeledett nagyszerű dolgokra is ráirányította a figyelmet. Így például arra, hogy 1936-ban a berlini olimpia alkalmából a kiváló mérnök, Rotter Lajos a munkatársaival néhány hónap alatt tervezte meg a Nemere nevezetű, 20 méteres fesztávolságú vitorlázógépet. A több technikai újítást tartalmazó gépet Fehérváron, a sóstói repülőtéren építették meg, s a Nemere a németországi céltáv repülés alkalmával világrekordot ért el. A vitorlázógépet a háború után semmisítették meg egy esztelen ideológia jegyében – fogalmazott az elnök, aki elárulta: szombaton a repülő majálison déli 12 órakor fontos bejelentés hangzik majd el a Nemetével kapcsolatban.

: Józsa Dávid, Szilády Dezső és Viza Attila a sajtótájékoztatón

Fotó: B. Kiss László

Viza Attila tanácsnok, a fehérvári önkormányzat nevében köszönetet mondott a sajtótájékoztatón az egyesületnek a színvonalas programért, amelynek részleteit Józsa Dávid vitorlázó műrepülő világbajnok ismertette. Eszerint a majálison péládul sétarepülésre is lesz lehetőség, a gyerekeket pedig ugrálóvár, valamint arcfestés várja.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!