Hírek

2017.08.16. 18:05

A fehérvári Szív Egyesület sikerei - Negyvenketten utaztak a barcsi sportversenyre

BARCS - A határmenti városban rendezték meg a Magyar Szívegyesület Országos Szövetsége II. Orvos-beteg Konferenciáját és sporttalálkozóját. Ezen részt vett a fehérvári egyesület is.

Silye Sándor

Negyvenketten utaztak a rekkenő hőségben megrendezett sportversenyre, ahol szép fehérvári siker született: 20 érmet hoztak haza a fehérváriak, amelyből 8 volt az arany.

- Fehérvár csapata sportsikerére büszkék vagyunk, ennyi érmet sohasem szereztünk. Résztvevőink fele sportolt, az asztalitenisz, az atlétika, a kispályás labdarúgás, a kosárra dobás, a röplabda, a sakk, a teke, az úszóversenyeken - mondta Komjáthy György a Székesfehérvári Szív Egyesület elnöke.

- Orbán Csaba kardiológus, az országos szövetség elnöke azt mondta, hogy a mostani együttlétünkön, és a mindennapokban is igyekeznek olyan információkat összegyűjteni még ebben az évben, amelyeket a most induló Szívbarát címet viselő újságban megjelenítve tudunk egymásnak segíteni Debrecentől Szombathelyig.

Az egyesület tagjai 20 érmet hoztak haza a fehérváriak, amelyből 8 volt az arany
Fotó: Az egyesülettől

Volt újjáélesztési verseny, amely nagyon hasznos volt. A legidőseb sportoló 80 éves volt, tőlünk jött a találkozó legidősebb résztvevője, a 87 éves Laky Laci bácsi. Hogy a fehérvári egyesületnek mi lesz a következő nagy megmozdulása? A Lecsófőző fesztiválon valószínűleg idén is ott leszünk, miként a Civil napon is, és igyekszünk felhívni betegnek, egészségesnek a figyelmét a mozgás fontosságára - tette hozzá. A sporttalálkozó székesfehérvári érmesei az alábbiak lettek.

Aranyérmesek:

Rengné Csende Zsuzsa futás, Szepes Andrásné női úszás mell, Pőcze Attila férfi úszás mell, Gelley Mária asztalitenisz női egyéni, Magda József asztalitenisz Komjáthy György asztalitenisz páros, Mihalszki Tamás kosárbadobás, Di Giovanni Vilmos sakk. Ezüstérmes: Rengné Csende Zsuzsa női úszás mell, Szepes Andrásné női úszás hát, Gál Kálmán férfi úszás mell, Magda József asztalitenisz egyéni, a röplabda mix csapat (Hutvágner Teréz, Gelley Mária, Giber Tiborné, Solymosi Klára, Floch Dénes, Pőcze Attila, Horváth Zoltán, Fábián Árpád). Bronzérmesek: Heinrich Péterné futás, Gál Kálmán férfi úszás hát, Komjáthy György, Szőke László asztalitenisz, Horváth Zoltán, Pőcze Attila lábtenisz, Komjáthy György sakk, a kispályás labdarúgó csapat (Horváth Zoltán, Magda József, Komjáthy György, Mihalszki Tamás, Gál Kálmán, Nagy János)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!