Hírek

2017.08.29. 13:39

Nem lesz kóla, de még kávé sem - újragondolják az iskolai büfék kínálatát

SZÉKESFEHÉRVÁR - Az iskolai büfék is készülnek már a tanévkezdésre. Az egészséges ételek, italok fontosságára már augusztusban felhívta a figyelmet a minisztérium. A kóla, a chips és a túlzottan cukrozott nassolni valók nem valók gyerekeknek –ezek árusítását nem is javasolják. Megkérdeztünk néhány iskolát, kell-e változtatniuk az új tanévben.

S. Töttő Rita

Augusztusban körlevélben tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az iskolákat a büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről. Az ajánlásokban természetesen nem szerepelnek a szénsavas-cukrozott üdítőitalok, a szénhidrátban dúskáló desszertek, cukrok, fánkok vagy éppen  a túlsózott chipsek sem. Az egészségesebb kínálatra való átállást már korábban  megkezdte a legtöbb iskolai büfé, derült ki a Fejér Megyei Hírlap által megkérdezett intézmények válaszaiból, ahogy az is, hogy az üzleteket vezető vállalkozások az iskolákkal együttműködve alakítják ki idén is a termékkínálatukat.

– Nagyon jó kapcsolatban vagyunk a büfé üzemeltetőjével – szögezte le megkeresésünkre Schnee Zoltánné, a  Tóvárosi Általános Iskola igazgató.ja, s hozzátette: előzőekben is próbáltak nagyon figyelni arra, hogy „az iskola értékrendjével megegyező termékeket" árusítsanak a gyerekeknek. A koffeines italok vagy a  chipsek korábban sem voltak, idén pedig már a szénsavas innivalókat is próbálják visszaszorítani. A teljes átállás azonban, tette hozzá az igazgató,  nem egy nyár és tanév eredménye kell legyen. Életmódváltásra van szükség, amelyhez a szülők hozzáállása is szükséges. Így véli Rockenbauer Lajos, a Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola igazgatója is, aki az általános iskola alsó tagozatában négy éve már teljesen megszüntette az iskolai büfét, s kérte a szülőket, hogy cukros, egészségtelen ételeket ne küldjenek a gyerekekkel, különben nem fogják megenni még a legfinomabb ebédet sem.

Ez volt a tavalyi kínálat a Ciszterci Szent István Gimnázium büféjében, ami idén tovább változik. Az üzemeltető elárulta: a javaslatok alapján állítják össze a termékpalettát Fotó: FMH-archív (Molnár Artúr)

– A felső tagozatosok büféjében pedig ki van írva, hogy 18 év alatt koffeintartalmú italt nem szolgálunk ki. Emellett pedig az egészséges tejtermékek kínálata dominál a büfében  – tette hozzá az igazgató. Az István Király Általános Iskolában pedig amellett, hogy száműzik a szénsavas-koffeines-túlsózott termékeket, azokra a gyerekekre is gondolnak a büfében, akiknek nem tud reggelit vagy tízórait csomagolni a szülő, ezért laktatóbb ételekkel is készülnek: melegszendviccsel például – árulta el megkeresésünkre Krählingné Kovács Tünde igazgató, hozzátéve, hogy ugyan a túlcukrozott nassolnivalóknak ő sem híve, de azért a gyerekeknek szükségük van némi finomságra, cukorra is, ezért nem tiltották ki teljesen a termékkínálatukból ezeket a lehetőségeket sem.

A legtöbb iskolában ugyan tilos a tanítási időben való kijárás – hangsúlyozták az általunk megkérdezett iskolaigazgatók –, de azért az intézmények vezetői is tudják: ha egy gyerek valamire nagyon vágyik, megszerzi iskola előtt vagy után. Hogy mire, az  azonban már otthonról hozott „késztetés".

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészésgügyi Intézet honlapján (www.ogyei.gov.hu/iskolabufe/) megtalálhatók azok az ajánlások, amelyek az iskolai büfékre vonatkoznak, s amelyek a „nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló” vonatkozó     EMMI rendelet figyelembevételével készültek.

l E szerint a szendvicsekben, illetve salátákban  például elsősorban sovány húskészítményeket    (baromfi párizsi, pulykasonka, zalai felvágott, zöldséges felvágott) javasolnak.

l A tej, kefir és  joghurt állandó kínálati elem kell, hogy legyen, de a sajt és a túrókrémek is javasoltak.

l A cukrot és mézet pedig inkább a helyben készült italok édesítésére ajánlják, hozzátéve: a   hozzáadott cukor-tartalom minél kevesebb legyen.

l A péksütemények elsősorban teljes kiőrlésűek legyenek, ahogy a kekszek is. A natúr müzli, a müzliszelet és a gabonapehely is elfogadott nassolni való.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!