2019.04.25. 07:40
Bűn és bűnhődés Fejérben – Múlt századi bűnesetek, kordokumentumok tükrében
Bűn és bűnhődés II. címmel rendezett konferenciát tszerda délelőtt a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára (FML) – az igazságszolgáltatás és a bűnözés 20. század eleji és közepi megyei történetének világába engedve bepillantást.
A hallgatóság büntetőjogi előadás mellett rémtörténetet is hallhatott
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap
Az FML napra pontosan egy esztendővel ezelőtt rendezte meg a konferencia első részét, amely a kínvallatások és boszorkánypörök régmúltja felől közelített a szerdai alkalom múlt századi témáinak világához. A rendezvény idén is a kutatók által bemutatott, ezúttal már a modernitáshoz tartozó időszak büntetőjogi intézményeinek és normáinak világába bevezető előadással vette kezdetét, amelyet Kelemen Roland egyetemi tanársegéd tartott.
A szünettel két félidőre bontott konferencia első részében, a büntetőjogi bevezetést követően Rangel István, a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény kutatója beszélt Márkosfalvi Sipos Gyula ezredes, a 17. honvéd gyalogezred parancsnokának becsületbeli ügyéről.
Őt Nagy Szabolcs főlevéltáros követte az előadói pultnál, aki a Tanácsköztársaság Fejér megyei vezetőinek jogi felelősségre vonását ismertette. Az első félidő végén Gulyás Anita főlevéltáros pikáns csemegével lepte meg a hallgatókat: a kéjelgésügy 20. század eleji Fejér megyei állapotait vázolta föl.
A szünetet követően elsőként Bödő István főlevéltáros beszélt egy, csak a 30-as évek sajtódokumentumaiban fennmaradt esetről, a szolnoki sorozatgyilkos rém történetéről. Őt követte Legát Tibor író, publicista Egy eltitkolt rendőrgyilkosság, 1952 című előadása. Dakó Péter Bűnös vagy nem? címmel a dunaújvárosi tűzparancs megtorlása kapcsán idézte fel Nagyéri Károly százados alakját. Zárásként Czetz Balázs főlevéltáros, az FML igazgatója szólt röviden a megye erőszakos kollektivizálásának újabb történeti dokumentumairól.