Iszkaszentgyörgy

2010.08.03. 08:34

Jótékonysági túra az árvízkárosultakért

Augusztus 1-én útjára indult Iszkaszentgyörgyről az Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület Ifjúsági csoportja által szervezett Országos Jótékonysági Kerékpáros Túra.

Zámbóné Horváth Zsuzsa

A civil kezdeményezés célja egyrészt, hogy felhívja az ország lakosságának a figyelmét a civil összefogásra, másrészt pedig a túrán részt vevők önkéntes munkával próbálnak segíteni az árvíz sújtotta területeken élő rászoruló embereknek. Fiatalokból álló kerékpáros csapat öt községet keres fel, hogy ott egynapi önkéntes munkával javítson az ott élők helyzetén.

Ezt a kezdeményezést és egyben sporteseményt támogatja Czene Attila sportért felelős államtitkár, Olimpiai bajnok úszó is, és vállalta a túra tiszteletbeli védnöki posztját.

A túra első állomása Bakonybél volt, ahol már levonult ugyan az ár, de a nyomai még mindig láthatók a községben. A településen a kerékpáros csapat a Szent Mauriciusz Bencés Monostor körüli munkákban segédkezett, uszadékfákat és az áradáskor belehordott egyéb, oda nem illő tárgyakat szedték ki a Gerence-patakból, valamint a monostor téli tűzifájának a hordásában segédkeztek.

Augusztus 3-án tovább indult a lelkes csapat Keszthely, Kaposvár, Mohács, Kiskunhalas, Orosháza, Füzesgyarmat, Tiszacsege érintésével, hogy augusztus 10-én megérkezzenek Felsőzsolcára, és az ott leginkább érintett településeken segítsenek munkájukkal. Augusztus 11-én Felsőzsolcán, augusztus 12-én Sajóecsegen, augusztus 13-án Boldván és augusztus 14-én Edelényben dolgoznak majd a fiatalok.

Aki teheti, csatlakozhat ezekhez az önkéntes napokhoz, hiszen a túra lényege a civil összefogás és az önkéntesség egy jó cél érdekében.

Bővebb információ és a túra útvonala megtalálható a túra hivatalos honlapján.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!