Kézilabda

2014.09.01. 10:34

A lányok felveszik a kesztyűt

Szerdán 18 órakor eldördül a rajtpisztoly, és megkezdődik a 63. női kézilabda bajnokság. A Fehérvár KC csapata a tavaly a tabella 9. helyen záró DVSC—TVP-Aquaticum együttesét fogadja a Köfém csarnokban. A szezonkezdet előtt sajtótájékoztatón számolt be a klub a felkészülésről, és megtudhattuk azt is, hogy milyen célokkal vágnak neki az idénynek.

Káldor András

Az idei pontvadászat rendkívül erős lesz, és ezt jelzi, hogy minden csapat kellőképpen próbálta megerősíteni a keretét. Természetesen nem történt ez másként Fehérváron sem, ahol idén is több új arccal ismerkedhettek meg a szurkolók az előkészületi mérkőzések során. Legalább hat-hét együttes esélyes arra, hogy megpróbál a legjobb négy közék kerülni.

Nem teketóriázott, és nyomatékosította a vezetés elvárásait Balássi Imre klubelnök. - Az elmúlt években a kitűzött célkitűzéseinktől lemaradtunk, és ezt zömében a saját hibáinknak köszönhettük. Nagyon bízom abban, hogy idén ezeket a hibákat ki tudjuk küszöbölni, és az új edzőnk, valamint új játékosaink érkezésével vissza tudunk kerülni a legjobb négy közé. Ez tehát az egyértelmű cél, és elvárás a csapattal szemben. Csalódásként éltük meg, hogy idén nem mutathatjuk meg magunkat a nemzetközi porondon, de bízom benne, hogy jövőre, az ez évi szereplésünk alapján kivívjuk a indulási jogot. A Magyar Kupában, pedig a döntőbe szeretnénk kerülni, persze jórészt ez az irányított sorsolástól is függ.

Csatlakozott „főnökéhez” a nyáron érkezett vezetőedző Bakó Botond is, akinek igen pikáns lesz az idénykezdet, hiszen gyors egymásutánban két korábbi csapata, a Debrecen, és a Békéscsaba ellen kell győzelemre vezényelnie tanítványait. - Egy nagyon kiélezett bajnokság előtt állunk, de ettől függetlenül nekünk nem lehet más célunk, csak a legjobb négybe jutás! Kétségtelen, hogy előre nagyon nehéz megítélni azt, hogy mely csapatok hol fognak végezni. Mi azért dolgozunk, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy a tervünket megvalósítsuk, még akkor is, ha tudjuk, hogy papíron vannak nálunk erősebb csapatok is. A papírformát fel lehet borítani, jó példa erre a legutóbbi bajnokság, ahol bőven akadtak meglepetések. Szerdán, pedig győzelemmel kell rajtolnunk!

Siti Beáta másodedző képviseli a csapatnál az állandóságot, hiszen immár ötödik éve segíti az éppen aktuálisan a kispadon ülő vezetőedző munkáját, - Az edzőmeccseken, illetve tornákon nagyon kevés olyan pillanatunk volt, amikor a teljes csapat a rendelkezésünkre állt. Voltak hosszabb, és rövidebb gyógyulási idővel járó sérülések, amelyek kissé megnehezítették a csapat taktikai összeszoktatását, és a pályán történő meccsélményeket. Olyan mérkőzéseket játszottunk, amelyek kihívást jelentettek, és a csapat fejlődését szolgálták. A szerdai találkozóra még nem leszünk készen, bízunk azonban abban, hogy a lányokat minden egyes mérkőzésre fizikailag, és mentálisan olyan állapotba tudjuk hozni, hogy azokat a pillanatokat fogják idézni, amelyeket már megmutattak, és bárkivel felveszik a kesztyűt, és meg tudjuk húzni az oroszlán bajszát!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!