Balogh Bea ismét anyaszerepben

Mozgalmasan telnek a napjai, fél éve adott életet második gyermekének, ráadásul folyamatosan tétmeccseket vív a második vonalban, a bennmaradásért küzdő Marcali VSE együttesében.

- Szerencsére a férjem mindenben segít, továbbá anyukám is itt lakik a közelben, Csurgón, Marcalitól 50 kilométerre, rá is bízhatom a gyerekeket. A nagyobb, Panna tizenegy éves, a kicsi, Kata pár hónapos. Panna kézilabdázik, nyolcévesen kezdte, ügyesnek tűnik, bár azt korai lenne kijelenteni, hogy ő is élsportoló lesz.

- Pedig ilyen családi háttérrel természetes lenne. Anyukája olimpiai ezüstérmes kézilabdázó, apukája, Csata Csaba pedig tagja volt a Dunaferr roppant sikeres hokicsapatának a kilencvenes évek végén.

Balogh Beatrix (balra) tíz évvel ezelőtt Vaszari Virággal örült az EHF-Kupa-győzelemnek

- Az életünk valóban a sport bűvöletében zajlik, a testvéreim is a kézilabda mellett kötelezték el magukat, a nővérem és a húgom is ezt választotta. A szüleink nem sportoltak, viszont szerették és szeretik a mai napig. Csurgón a kézilabda mindig különös jelentőségű volt, a férfiak az élmezőnyben szerepelnek a legmagasabb osztályban, a női csapat jelenleg NB II-es, de voltak feljebb is. A tesóimmal mindannyian testnevelőként végeztünk, tanári diplomával rendelkezünk, valamint igyekeztünk bizonyítani a kézilabdapályán, továbbá a folytatásban a kispadon is. Én játékos-edzőként kerültem Marcaliba 2011-ben, 2013 decemberéig játszottam, 2014 nyaráig edzősködtem, majd Kata tavaly októberi születése után idén januárban tértem vissza játékosként. Az edzősködést is folytatom, de nem felnőttekkel, hanem minden bizonnyal átveszem a csapatot, amelyben nagyobbik lányom játszik. Annak a gárdának jelenleg a húgom az edzője, viszont rövidesen ő is szülési szabadságra megy.

- Visszatérve a Marcali felnőtt együttesére. A bennmaradásért küzdenek, ez furcsa lehet, hiszen korábban mindig élcsapatban szerepelt.

- A csapat átalakult, nagyon megfiatalodott, 16, 17 és 18 évesekkel játszom.

- Akik a gyerekei is lehetnének.

- Igen, de ez nem zavar, jól érzem magam a pályán a társaságukban. A rutintalanság az oka, hogy olyan mérkőzéseket veszítettünk el, amiket nagyobb odafigyeléssel megnyerhettünk volna. Mindössze két tapasztalt játékosunk van: én, valamint a kapusunk, aki nálam is idősebb. A meccseink remek hangulatban zajlanak, 2 300 néző előtt.

- A hazai derbiken nyilván, de az idegenbeli találkozókon is felismerik?

- Előfordul. Találkoztam korábbi társakkal, Lovász Zsuzsanna is játszik, Tatabányán. Vele a válogatottban szerepeltem közösen, Fehérváron és Dunaújvárosban elkerültük egymást. Erős a mezőny az NB I/B-ben, itt szerepel a Fradi és a Győr utánpótlása is. Igyekszem a maximumot kihozni magamból minden összecsapáson, a szülés után érthetően nem vagyok topformában, a rutinommal próbálok segíteni.

- Bár elmúlt negyven, gondolom, meg sem fordul a fejében a búcsú gondolata.

- Még szeretnék játszani, de az idő fog rajtam, ez tagadhatatlan. Mozgásban vagyok nyáron is, a húgom révén megismertem és megszerettem a strandkézilabdát. A testvérem ebben a szakágban a válogatottban is szerepelt, korábbi, fehérvári társammal, Virincsik Anasztáziával. Nyaranta tehát strandkézilabdázom, ha majd a teremben végleg befejezem, a homokon minden bizonnyal folytatom. Egyelőre tökéletesen érzem magam a bőrömben, anno az volt az álmom, hogy nem szakadok el hirtelen az élsporttól, hanem alacsonyabb osztályban levezetek és mellette edzősködöm. Ez Marcaliban megvalósul, ráadásul a többi családtagom is jól érzi itt magát, a férjem hetven kilométerre, Zalaegerszegen talált állást, a hokis utánpótlásban edzősködik. Délelőtt Panna iskolában van, mi Csabával vigyázunk a picire, délután én edzésre megyek, a férjem tréninget vezet, ilyenkor anyukám vigyáz Katára és a suliból visszatérő Pannára. Este, a fürdetésre ismét együtt a család.

- Korábbi fehérvári társai már nagyon várják a május 29-én sorra kerülő gálát. Ön is?

- Természetesen. Siti Beával gyakran beszélünk, ő is említette, jó lesz ismét találkozni és pályára lépni. Kenyeres Fannival is csevegünk néha, szintén megjegyezte, várja a meccset. Mostanában nem jártam Fehérváron, viszont amikor tavaly nyáron a lányok a Kaproncával edzőmeccset vívtak Nagyatádon, tehát a közelben, természetesen ellátogattam oda. Drukkolok a csapatnak, szurkoltam, hogy megszerezzék az 5. helyet, tehát ismét kilépjenek a nemzetközi porondra, ezúttal nem sikerült, talán jövőre összejön.

- Az ön pályafutásában jóval több volt a siker, mint a kudarc, olimpiai ezüstérmes, vb-bronzérmes, Eb-bronzérmes. Klubszinten a Dunaferrel BEK-et és EHF-kupát, valamint a fehérváriakkal szintén EHF-kupát nyert. Mire a legbüszkébb?

- Az olimpiai ezüstre, még akkor is, ha a vége előtt negyedórával még magabiztosan vezettünk. Közvetlenül a lefújás után érthetően csalódott voltam, de a dobogóra lépve már tudtam örülni az ezüstnek. Természetesen nem mindegy, hogy egy sportoló olimpiai bajnok vagy sem, de ezen már nem merengek.