Külföld

2010.01.11. 13:27

Európa segítse Guantánamo bezárását!

Az Amnesty International dícsérendőnek neveezi Magyarország hozzáállását a guantánamói börtöntábor foglyaihoz.

MTI

Nagyon kevés európai ország jelezte készségét a guantánamói börtöntábor foglyainak megsegítésére - áll az Amnesty International hétfőn Londonban kiadott nyilatkozatában, amely Magyarország hozzáállását a dicsérendő példák között említi.
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete az első őrizetesek Guantánamóra érkezésének nyolcadik évfordulóján adott ki közleményt, amelyben - több más emberi jogi csoporttal együtt - felszólítja az európai országokat még több guantánamói fogoly befogadására.
Az AI szerint a befogadást elutasító európai kormányok között vannak olyanok, amelyek korábban a tábor bezárásának leghangosabb szószólói voltak.
A felhíváshoz csatlakozó emberi jogi csoportok - a Reprieve, a Center for Constitutional Rights, valamint Moazzam Begg egykori guantánamói fogoly, aki Cage Prisoners nevű szervezetet képviseli - a nyilatkozat szerint hétfőtől európai körutat tesznek, igyekezve több országot rábírni arra, hogy nyújtsanak menedéket a foglyoknak. A részvevőket az Amnesty International nemzeti irodái látják vendégül a felkeresett országokban.
Az AI hétfői nyilatkozata szerint a Guantánamón még őrizetben lévők csupán azért vannak továbbra is ott, mert nincs olyan biztonságos hely, ahová távozhatnának, "egyszerűen otthagyták őket Guantánamón".
Több európai ország dicséretes módon már felajánlotta, hogy biztonságos menedéket nyújt e foglyok némelyikének - közéjük tartozik Magyarország, Franciaország, Írország, Portugália és Belgium -, és az évfordulón az emberi jogi szervezetek más európai kormányokat is felszólítanak e példa követésére - áll a londoni közös felhívásban.
A nyilatkozat szerint a még Guantánamón lévők olyan országokból - például Líbiából, Tunéziából, Szíriából, Oroszországból és Kínából - érkeztek, amelyekben visszatérésük esetén kínzás és egyéb emberi jogi visszaélések súlyos kockázata fenyegetné őket.
Az Amnesty International felhívása "az igazságtalanság kirívó jelképének" nevezi Guantánamót. A nyilatkozathoz csatlakozó emberi jogi csoportok szerint fennáll az az aggasztó lehetőség, hogy a tábort nem sikerül bezárni január 22-ig, vagyis addig a határidőig, amelyet Barack Obama amerikai elnök jelölt ki.
A felhívás szerint csaknem hét hónappal azután, hogy az Egyesült Államok és az EU közös nyilatkozatban tett hitet Guantánamo bezárása és - eseti elbírálás alapján - egyes gunatánamói foglyok európai befogadása mellett, mindössze hét volt őrizetes érkezhetett szabad emberként Európába.
Az európai körútra induló emberi jogi képviselők azoktól az országoktól, amelyek már befogadtak volt foglyokat, tapasztalataik megosztását és a példa követését fontolgató többi kormány bátorítását kérik - áll a nyilatkozatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!