Külföld

2010.02.22. 20:56

Brutális kivégzés Irakban

FMH - Lelőtték és lefejezték egy síita család nyolc tagját hétfőn egy Bagdadhoz közeli településen, így hétfő délutánra 22-re emelkedett az Irak-szerte a nap folyamán meggyilkolt személyek száma.

MTI

Az országban gyakorivá váltak az erőszakcselekmények a március 7-én esedékes parlamenti választásokat megelőző kampányidőszakban.
A síita családot Bagdadtól mintegy 30 kilométerre délre, Madaen körzetben, Vahda településen gyilkolták meg. A hatósági beszámolóból nem derül ki, hogy hány embert lőttek agyon a tettesek hangtompítós fegyvereikkel és hányat fejeztek le. A rendőrség elfogta a támadás négy feltételezett elkövetőjét, de kilétükről nem adott felvilágosítást. (A lefejezés a szunnita lázadók egyik kedvenc és gyakran alkalmazott gyilkolási módszere.)
Az iszlám felekezeti erőszak 2006-2007-ben érte el a csúcspontját Irakban. A gyilkosságok száma azután csökkent, hogy a szunnita lázadók  egy része összefogott az amerikai erőkkel az al-Kaida ellen. A vallási alapú ellentétek az utóbbi időben ismét kiéleződtek.
Ramadiban, Anbar tartomány székvárosában egy autóba rejtett pokolgép hétfőn két rendőr és három civil életét oltotta ki. Bagdadban egy orvlövész megölt egy ellenőrzőposzton szolgálatot teljesítő rendőrt, s fegyveresek tüzet nyitottak utcaseprők egy csoportjára, akik közül egy nem élte túl a golyózáport.
Az iraki főváros Zöld Zónájában - itt találhatók az iraki kormányszervek és az amerikai követség - három aknagránát csapódott be, hat embert megsebesítve. Északon fegyveresek Kirkukban egy rendőrt, Moszulban pedig két katonát öltek meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!