Külföld

2011.06.13. 13:45

Enyhül a hasmenésjárvány Németországban

Remények szerint visszaszorulóban van Németországban a több hete tartó, súlyos hasmenésjárvány.

MTI

A Robert Koch országos járványügyi intézet hétfőn közölte, hogy az elmúlt három napban a korábbiaknál jóval kevesebb új megbetegedés történt. Ez megerősíti azokat a rendkívül óvatos előrejelzéseket, amelyek szerint a járvány a végéhez közeledik.
   
A bejelentés szerint a halálos áldozatok száma mindennek ellenére 35-re emelkedett Németországban. Nem kizárt az sem, hogy ez a szám az elkövetkező napokban még tovább növekszik, hiszen csaknem 800-an vannak életveszélyben vagy válságos állapotban. Ezek a betegek a legsúlyosabb tünetekkel, az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS), azaz vérszegénységgel, valamint veseelégtelenséggel küzdenek. Sok esetben mindez központi idegrendszeri zavarokkal párosul.
   
A Robert Koch Intézet szóvivője megelégedéssel nyugtázta, hogy immár kevesebb az új megbetegedés, azt ugyanakkor beismerte: az intézet nem tudja megmondani, hogy ez a lakosság megváltozott étkezési szokásaira vagy a fertőzés forrásának "elapadására" vezethető vissza.
   
Ami ez utóbbit illeti, az uborka, a paradicsom és a saláta immár végérvényesen lekerült a gyanúsnak tartott élelmiszerek listájáról, amelyen már csak a németek által nyersen és más ételekbe keverve is szívesen fogyasztott növényi csíra szerepel. Az alsó-szászországi Bienenbüttel egyik biokertészeti üzeméből származó csírán már laboratóriumban is kimutatták a fertőzést okozó mutáns kóli bélbaktériumot. Ismertté vált az is, hogy az üzem alkalmazottai közül néhányan megbetegedtek, mint ahogy többen azok közül is, akik fogyasztottak az onnan szállított, különböző fajta csírából.
   
A vizsgálatok most  annak kiderítésére irányulnak, hogy maga a növényi csíra miként fertőződhetett meg. Feltételezések szerint vagy a különböző csírafajták termesztéséhez használt - a bienenbütteli üzem esetében külföldről importált - mag volt fertőzött, vagy a víz, amelyet az öntözéshez használták. Végül a hatóságok nem zárják ki azt sem, hogy a fertőzést a már megfertőződött személyek terjeszthették.
   
Mindenesetre a Robert Koch Intézet hétfőn arra szólította fel a lakosságot, hogy ne fogyasszon semmilyen növényi csírát, sőt lehetőség szerint akkor is csak nagy elővigyázatossággal, ha a csírát otthon termesztik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!