Külföld

2011.10.21. 09:21

Sokkoló videó a cserbenhagyott, elgázolt kislányról - Meghalt (erős idegzetűeknek)

Meghalt az a kétéves kínai kislány, akit két alkalommal is elütöttek egy dél-kínai város piacán és számos járókelő ment el mellette anélkül, hogy segítséget nyújtott volna neki - adta hírül a Hszinhua hírügynökség pénteken.

MTI

A szüleitől elkóborolt gyereket a Kuangtung (Guangdong) tartományi Fosan (Foshan) város egy szűk utcájában egy hete az esti órákban gázolták el, egy percen belül kétszer. A vérben fekvő kisgyerek mellett - egy ipari kamera felvételének tanúsága szerint - 18-an haladtak el gyalogosan, vagy kerékpáron, motorbiciklivel, ügyet sem vetve az áldozatra. A gázoló furgon és a kisteherautó cserbenhagyással gyanúsított sofőrjét elfogták.
   
A kislányt végül egy szemetet gyűjtő nő emelte fel és ölelte magához, s adta át az édesanyjának. A gyerek kezdettől válságos állapotban volt és az orvosok szerint olyan súlyos sérüléseket szenvedett, amelyekkel csak értelmi és fizikai fogyatékkal élhetett volna. A Jüe-jüe (Yueyue) nevű kislány pénteken hajnalban halt meg.
   


A Kínában és a nemzetközi sajtóban is nagy visszhangot kiváltott eset kapcsán milliók fejezték ki megdöbbenésüket az emberek közömbössége miatt és széles körű vita indult a társadalmi jelenség okainak kiderítésére; felvetődött az ilyen helyzetekre alkalmazható törvényi szabályozás szükségessége is.
   
A legnépszerűbb kínai mikroblog-szolgáltató oldalain néhány órán belül közel kétmillió bejegyzés született a témában; az esetről szóló eredeti mozgóképes felvételekkel illusztrált televíziós híradást a kínai videómegosztóról ugyancsak sokmillió internetező töltötte le.
   
Hírek szerint a kislány családja több mint 270 ezer jüan, vagyis több mint 9 millió forint értékű adományt kapott az ország különböző részeiből, valamint Ausztráliában és Thaiföldön élő kínaiaktól.

A Sky News videójának megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!



Elütöttek egy kislányt, 18-an hagyták cserben  - Korábbi hírünk

Kínában milliók fejezték ki felháborodásukat, miután egy kétéves kisgyermek cserbenhagyásos gázolásáról és a járókelők közömbösségéről szóló videófelvétel került az internetre, majd a televíziók adásába.

Az eset a dél-kínai Kuangtung (Guangdong) tartomány Fosan városában (Foshan) történt.

Az internetes weboldalakon, a mikroblogokban, fórumokban azt a több mint tucatnyi ismeretlent kérik számon, akik a vértócsában fekvő kisgyerekre rá sem hederítve, gyalogosan, vagy kerékpáron elhaladtak mellette. "Hol volt a lelkiismeretük? Ez egy igazán csalódást keltő hír" - fakadt ki a helyi televízió hírolvasója a riportot követően, élő adásban.
   
A kislányt egy szűk piaci utcában először egy fehér furgon csapta el, majd később egy másik kisteherautó hajtott át rajta. A felvétel tanúsága szerint időközben 18-an mentek el mellette, míg végül egy szemetet gyűjtő asszony vette a karjaiba és adta át a közeli boltban nézelődő anyjának. A gyerek válságos állapotban, mély kómában van, s a kórházi idegsebészet vezető főorvosa szerint, ha túl is éli a balesetet, súlyos maradandó agyi és egyéb fizikai károsodást szenvedett.
   
A televízió említett riportját eddig több mint két millióan nézték meg a legnagyobb kínai videómegosztón, a Youkun. A "kínai Twitteren", a Sina Vejpo (Weibo) oldalain 4 és fél millió bejegyzés, hozzászólás született a témában, amelynek főcíme: "Vessünk véget a hidegszívűségnek".
   
A rendőrség időközben őrizetbe vette mindkét cserbenhagyó gázolót, akikről a közösségi oldalakon ugyancsak rendkívül elítélő vélemények jelentek meg. Van köztük olyan is, amelyben egyszerűen a lelövésüket követelték.
   
A hozzászólók többsége a társadalomban megmutatkozó közömbösséget, érzéketlenséget, az önzést bírálják, amit az "elanyagiasodó világ" következményének tartanak. Van olyan, aki szerint a tízegynéhány ember, aki nem vett tudomást a kis Jüe-jüe-ről, egyszerűen nem akart bajt, félt belekeveredni valamibe.
   
Voltak kommentelők, akik egy olyan törvény szükségességére is felhívták a figyelmet, amely megvédené azokat, akik bizonyíthatóan mások segítségére sietve válnak részeseivé akár egy kétes kimenetelű ügynek.
   
Jüe-jüe esetével szinte minden kínai sajtótermék foglalkozik, köztük van a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao) központi pártlap is, de a Hszinhua hírügynökség is külön összefoglalót jelentetett meg. Ez utóbbiból kiderül az is, hogy a vasárúk piacán történt két gázolás között összesen 40 másodperc telt el.
   
A gyereket végül megához ölelő, és az édesanyjának átadó 58 éves nő több mint 20 ezer jüan (680 ezer forint) jutalmat kapott a helyi kormányzattól példamutató cselekedete elismeréseként. Az asszony azt mondta ennek egy részét a kislány gyógyítására ajánlja fel. Az anya, akinek felelősségét a blogolók nem firtatták, megköszönte az eddig érkezett felajánlásokat, s bár jól esett nekik - mint mondta - nem fogadják el őket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!