Külföld

2011.10.19. 17:05

Váratlanul Németországba utazott Sarkozy

Váratlanul Németországba utazott Nicolas Sarkozy francia elnök - közölték szerda délután német és francia források. Értesülések szerint Sarkozy még az este Frankfurtban találkozik Angela Merkel kancellárral.

MTI

A találkozón részt vesz az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde, Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) leköszönő elnöke is, akit szerda este ünnepélyesen búcsúztatnak el. A meghívottak között van Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság vezetője, valamint a ma is nagy tekintélynek örvendő volt német kancellár, Helmut Schmidt is.
   
Előzőleg Berlinben ismertté vált, hogy a német és a francia vezető a hétvégi európai uniós csúcstalálkozóról, illetve az adósságválság megoldását célzó lépésekről telefonbeszélgetést folytatott egymással.   
   
A szerda esti tanácskozásról nem várható hivatalos közlemény.
   
A szerdai nap egyébként az euróövezeti mentőalap állítólagos kibővítéséről szóló híresztelések napja volt. Először a Guardian című brit lap állt elő azzal az értesüléssel, amely szerint Németország és Franciaország megállapodott volna a 440 milliárd eurós alap 2000 milliárdra történő kibővítéséről. Ezt követően a Financial Times Deutschland  német üzleti napilap közölte azt az információt, hogy Wolfgang Scha:uble pénzügyminiszter az euróövezeti támogatás nem 2000, hanem 1000 milliárd euróra történő felemelését szorgalmazza. Nem sokkal később ezt viszont Scha:uble minisztériumának szóvivője cáfolta, azt állítva, hogy a már amúgy is kibővített mentőalapot nem emelik a 440 milliárd fölé. A szóvivő szerint nem emelkedik a 211 milliárd eurós német részvétel sem.
   
Párizs azt szeretné, ha az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) megemelt forrásokkal valóságos bankká válna és azt közvetlenül az EKB finanszírozná. A pénzintézet és Németország nem ért egyet ezzel a javaslattal, amelyhez módosítani kellene az európai szerződéseket.
   
A görög államadósságot illetően a Le Monde szerint Berlin azon az állásponton van, hogy a romló pénzügyi feltételek miatt a görög kötvények tulajdonosai akár 50 százalékos veszteséget is kénytelenek lesznek lenyelni, míg Párizs és az EKB kevesebb, mint 50 százalékban akarja megállapítani a küszöböt, megközelítőleg 45 százalékon, mert attól tartanak, hogy a piacok fizetésképtelennek nyilváníthatják Görögországot, s az a Lehman Brothers csődjéhez hasonló folyamatot indítana be.
  
  A párizsi lap szerint jelenleg senki nem gondolja, hogy bármilyen megállapodást véget vethet a válságnak. De ha kudarccal végződik az EU-csúcs, az a 2008-ashoz hasonló válsághelyzetet teremthet, s a legnagyobb gazdasággal rendelkező 19 országot és az EU-t tömörítő G20-csoport november 3-4-én tartandó Cannes-i ülésén az Európai Uniónak a kíniak és az amerikaiak gyámsága alatt kell majd az eurózóna rendbetételét megoldaniuk.    
   
A Le Monde szerint Sarkozy addig még Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai és Barack Obama amerikai elnökkel is tervez találkozót, amelynek témája egy kiegészítő mentőalap létrehozása lenne az eurózóna számára, az IMF égisze alatt. Az amerikaiak azonban egyelőre vonakodóak a kérdésben - írta a Le Monde.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!