Külföld

2012.01.26. 15:55

Blair titkoban népszavazást készített elő az euróról

Tony Blair volt brit miniszterelnök és szövetségesei jóváhagyták egy titkos csoport létrehozását, amelynek az euró bevezetésével kapcsolatos népszavazás előkészítése volt a feladata - adta hírül a The Guardian című brit napilap hírportálja egy nemrég megjelent könyvre hivatkozva.

MTI

Peter Hain későbbi uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn megjelentetett Outside In című életrajzi ihletésű kötetében fejtette ki, hogy 2002 és 2003 között a munkáspárti kormányfő mennyire elszánt volt az euró bevezetését illetően. A szervezkedést Hain bevallása szerint azért kellett titokban tartani, hogy elkerüljék Gordon Brown akkori pénzügyminiszter rosszallását, aki hevesen ellenezte a közös valuta bevezetését. A kötetből kiderült, hogy Blair 2002 közepén diszkrét tárgyalásokat folytatott fontosabb európai magánszemélyekkel, hogy pénzügyi támogatást kérjen a tájékoztatással kapcsolatos kutatásra, az ezzel kapcsolatos fókuszcsoportok felállítására, illetve közvélemény-kutatásra. Jelentős forrásokat különítettek el a fenti célokra, karnyújtásnyira Brown-tól - olvasható a könyvben. 

Hain rettegett attól, hogy az "árnyék-eurokampány" kiderül, és tudta: Brown nem támogatná a dolgot. A szakértő hangsúlyozta, hogy a kezdeményezéssel nem Brown tekintélyét akarták aláásni, "jóllehet a pénzügyminiszter biztosan úgy érezte volna, hogy gazdasági ítélőképességének hitelességét kérdőjelezik meg" - írja a The Guardian.

A Gould and Stan Greenberg amerikai közvélemény-kutató és kommunikációs intézet által elvégzett akkori felmérés rávilágított, hogy az euróról szóló népszavazás kemény harcok árán, de megnyerhető lehetett volna. Hain egyeztetett a csoporttal, hogy lefolytassanak-e egy euró-párti kampányt a Munkáspárttól és főleg a kormánytól függetlenül.

A tervezés akkor szakadt meg, amikor Gordon Brown kijelentette: a brit gazdaság nem áll készen az eurozónához való csatlakozásra a két gazdaság közötti konvergencia elégtelensége miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!