Külföld

2012.02.15. 08:10

Olajvezeték robbant Szíriában

Felrobbant szerdán a közép-szíriai Homsz olajfinomító üzemét ellátó vezeték, amely egy, a kormányzati erők által ostromlott szunnita negyed közelében helyezkedik el - közölték szemtanúk.

MTI

Beszámolójuk szerint a detonációt követően két órával még mindig hatalmas füstoszlop emelkedik a város Bab Amro negyedében lévő helyszínről.

Hádi Abdalláh, a Homsz Forradalmi Tanácsa elnevezésű ellenállási szervezet tagja, azt mondta, hogy a hadsereg két harci repülőgépe támadta a homszi olajvezetéket a negyed külterületén.

A felkelők által a világhálóra feltett videón három magasba törő füstoszlop volt látható, amely eltakarta az égboltot, a felvételek úgy készültek, mintha a mindent ellepő korom a légitámadás következménye lenne.

Független forrásból nem lehetett ellenőrizni a közlések valóságtartalmát.

A központi kormányzat korábban többször számolt be olajvezetéken történt robbanásokról, így Homsz környékén is, amelyek elkövetését "terrorista csoportoknak" tulajdonította, míg az ellenzék a kormányzatot vádolta azok végrehajtásával.

Damaszkusz szerint a felfegyverzett terrorista bandák állnak az országban 2011 márciusa óta tartó, több ezer halálos áldozattal járó erőszak mögött.

A kormányhadsereg kedden indított minden korábbi mértéket felülmúló támadást az ellenállás központjának tekintett Homsz ellen, amit február negyedike óta ostromol szinte szünet nélkül, azóta több száz ember halálát okozva.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!