Külföld

2012.04.20. 06:13

Bizonyítékok vannak arra, hogy Kadhafi fia kivégzett embereket

Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze közölte, Líbiának bizonyítékai vannak arra, hogy Kadhafi fia kivégzett embereket.

MTI/AP

Líbiának bizonyítékai vannak arra, hogy a megbuktatott líbiai diktátornak, Moammer Kadhafinak a második fia személyesen hajtott végre kivégzéseket, valamint köze volt ahhoz, hogy a rezsim zsoldosokat toborzott - közölte csütörtök este a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze.

Az ICC már többször követelte az új líbiai vezetéstől, hogy adja ki a 38 éves Szeif al-Iszlámot, mert a fiút apjához hasonlóan emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg tavaly. A kérést azzal indokolták, hogy feltételezhetően szerepe volt a tavaly februárban kezdődött rendszerellenes tüntetések több résztvevőjének meggyilkolásában.

Szeif al-Iszlámot tavaly novemberben bujkálás közben fogták el az észak-afrikai ország déli részén.

Tripoli azonban mindeddig elutasította a Kadhafi fiú kiadását. Mahmúd Sammam tájékoztatási miniszter a közelmúltban megerősítette, hogy hazájában állítják bíróság elé és a líbiai törvények alapján vonják felelősségre bűncselekményeiért.

Luis Moreno-Ocampo ICC-főügyész csütörtökön közölte: Líbia április végéig indokolhatja meg hivatalosan az ICC-nél, hogy miért maga akar ítélkezni Szeif al-Iszlám felett.

"A líbiai főügyésznek további bizonyítékok kerültek a kezébe arra vonatkozóan, hogy Szeifnek köze volt bűncselekményekhez, részben úgy, hogy személy szerint ő végzett ki embereket" - mondta Moreno-Ocampo az AP-nek nyilatkozva. Többet nem volt hajlandó mondani az ügyben, arra hivatkozván, hogy a részletek titkosak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!