Külföld

2012.04.24. 15:08

Elhalasztották Ratko Mladic hágai perének kezdetét

Május 14-ről 16-ra halasztotta kedden a népirtással és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolt egykori boszniai szerb hadseregparancsnok, Ratko Mladic büntetőperének kezdetét a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT).

MTI/APA

Szerbiai médiajelentések szerint az NT arról is határozatot hozott, hogy az ügyészek a per kezdetén hat órát kapnak a vádbeszéd elmondására.

A vádlók a tervek szerint 413 tanút akarnak meghallgatni, erre 200 óra áll rendelkezésre. Mladic védői 90 nappal szerették volna elhalasztani a tárgyalás kezdetét. Arra hivatkoztak, hogy nagyon nagy az áttanulmányozandó bizonyítási anyag, amelyet állításuk szerint még nem kaptak meg az ügyészektől.

Mladic tizenhat évig bujkált az igazságszolgáltatás elől, végül tavaly májusban fogták el a vajdasági Nagybecskerek melletti Lázárföldön (Lazarevo), majd hamarosan kiadták az NT-nek. A terhére rótt bűncselekmények között különös súllyal esik latba a boszniai Srebrenica környékén elkövetett tömeggyilkosság, amelynek mintegy 8 ezer muzulmán férfi és fiú áldozata volt, valamint Szarajevó 44 hónapos ostroma, amely hozzávetőleg 10 ezer polgári áldozattal járt.

Az államügyészség november közepén lerövidítette a vádiratot, hogy meggyorsítsa a Mladic elleni eljárást. Az eredetileg a vádlott terhére rótt összesen 196 bűncselekmény közül így csak 106-tal foglalkoznak a tárgyaláson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!